Újpest: Lázár Bence már edz, de idén még nem játszhat

Vágólapra másolva!
2012.11.10. 11:41
Lázár Bence felépülése a tervek szerint halad, már részt tud venni a csapat edzésein, de idén még nem léphet pályára – nyilatkozta Jos Daerden, az Újpest vezetőedzője klubja hivatalos honlapján, az ujpestfc.hu-n. A belga szakember szót ejtett a csapatot sújtó további sérülésekről is.

„A szombati, Haladás elleni mérkőzésen újra ott lehet a keretben Simon Krisztián és az eltiltását letöltő José María Antón is. Naim Aarab combsérülése miatt továbbra sem tudja vállalni a játékot, ahogyan múlt héten megsérült bokája miatt Horváth Tamás is pihen ezen a hétvégén, helyette Banai Dávid ül majd le tartalékkapusként a padra. A hosszabb ideje sérült Bavon Tshibuabuára és Lázár Bencére sem számíthatunk még. Bence felépülése szépen, a terveknek megfelelően halad, már részt tud venni a csapat edzésein, de idén még nem lép pályára" – mondta Daerden.

A Haladás–Újpest mérkőzés szombaton 14 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 16:30

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59
Ezek is érdekelhetik