NB I: Megérdemelten nyertünk a Debrecen ellen - Pintér

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 16:49
A labdarúgó NB I 16. fordulójának csúcsrangadóján a tabellát nyolc ponttal vezető Győri ETO 2–0-ra legyőzte a címvédő Debreceni VSC-t. Pintér Attila, a házigazdák vezetőedzője szerint megérdemelten nyert a csapata, továbbá kiemelte Dudás Ádám teljesítményét is, aki csereként beszállva döntötte el végleg a találkozót.

„Aki látta a mérkőzést itt a helyszínen vagy a televízióban elégedett lehet, hiszen nagyon jó meccs volt – kezdte a lefújást követő nyilatkozatát Pintér Attila, a hazaiak győztes szakvezetője. – Az első félidőben több lehetőségünk volt, amikor eldönthettük volna az összecsapást. Jól kezdtünk a szünet után is, de ekkor több problémánk adódott, hiszen egy kicsit beszorított minket a Debrecen. A második félidőre cserékkel próbálkoztunk. A legtöbben sokat tettek hozzá a játékunkhoz, így Dudi (Dudás Ádám – a szerk.) is, úgyhogy gratulálok neki. Úgy látom, hogy tényleg lehet már rá számítani. A szívünk megint a helyén volt, ezért csak hasonló folytatást kívánok a csapatnak. Mindenki tette a dolgát és még az utolsó pillanatban is tudták, mit kell tenniük – majd hozzátette: – Minkét oldalon voltak helyzetek, de ettől szép a futball. Összességében megérdemelten nyertünk" – zárta nyilatkozatát az ETO vezetőedzője.

A vendégek szakvezetője, Kondás Elemér a mérkőzés lefújását követően nem nyilatkozott a Magyar Televízió stábjának.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
13 órája

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29
Ezek is érdekelhetik