MTK: a debütáló támadó hálás az akadémiának

Vágólapra másolva!
2012.11.28. 11:30
A labdarúgó NB I 16. fordulójában rendezett Kaposvár–MTK (0–0) mérkőzésen bemutatkozott az élvonalban a vendégek 18 esztendős támadója, Bese Barnabás. A fiatal labdarúgó a klub honlapján osztotta meg élményeit első NB I-es találkozója után.

„Nagyon izgatott voltam, amikor pályára léptem, ebből is adódott, hogy nem tudtam minden apró részletre odafigyelni, csak arra koncentráltam, hogy a rám váró percekben mindent kiadjak magamból. Nagyon boldog voltam, hogy bemutatkozhattam a magyar élvonalban – nyilatkozta az mtkhungaria.hu-nak a pályára lépés pillanatairól Bese Barnabás, aki egy vacsorával tartozik a csapatnak, ugyanis a kék-fehéreknél megszokott, hogy az újonnan debütáló játékos megvendégeli társait.Bese Barnabás, aki egy vacsorával tartozik a csapatnak, ugyanis a kék-fehéreknél megszokott, hogy az újonnan debütáló játékos megvendégeli társait.

A 18 esztendős labdarúgó visszaemlékezett a Sándor Károly Akadémián eltöltött évekre is.

„A Sándor Károly Akadémiának, az ott dolgozó stábnak köszönhetem, hogy idáig sikerült eljutnom. Kétezer-nyolcban kerültem oda a Csep-Gólban és az FTC-ben eltöltött időszak után, és Agárdon tanultam meg igazán futballozni, a kisjáték minden csínját-bínját itt sajátítottam el. Most érzem annak az előnyét is, hogy az MTK-nál mindegyik csapat hasonló játékrendszerben futballozik, így nem volt nehéz a beilleszkedés. Persze egészen más tempóban tesszük mindezt a felnőtt csapatnál, gyorsabban, keményebb ütközésekkel, de igyekszem én is felvenni a ritmust” – zárta mondandóját Bese.

Legfrissebb hírek

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
3 órája

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
4 órája

Labdarúgás: kikapott az ukránoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
4 órája

Bognár György: Egy játékosból kell felkészülni – Varga Barnabásnak hívják

Labdarúgó NB I
12 órája

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
Tegnap, 16:17

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:34

Lőw Zsolt is bekerült az MLSZ elnökségébe

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:55
Ezek is érdekelhetik