Lombard FC: visszatérhet a kölcsönben szereplő futballista

Vágólapra másolva!
2012.11.30. 20:18
A BKV Előréhez kölcsönadott középpályás, Dóczi Krisztián visszatérhet az élvonalbeli Lombard FC labdarúgócsapatához, ugyanis a szakmai stáb úgy ítélte meg, tavasszal már helye van a keretben. A szintén a másodosztályú közlekedésieknél kölcsön szereplő Nagy Gergőre viszont nem számítanak, így új csapatot kereshet magának.

Ebben a szezonban Dóczi Krisztián három bajnoki mérkőzésen még pályára lépett nyáron az élvonalban, majd a másodosztályú BKV Előréhez került kölcsönben. A 23 éves középpályás a téli felkészülést már ismét a pápaiakkal kezdheti meg, ugyanis a szakmai stáb a jövőben újra számol vele.

Nagy Gergő szintén az NB II Nyugati csoportjában szereplő közlekedésieknél szerepelt kölcsönben, azonban tavasszal sem a pápaiak, sem a BKV-nél nem számolnak vele, így az amatőr szerződéssel rendelkező 20 esztendős csatár új csapatot kereshet magának.

Legfrissebb hírek

MTK: két országból is bejelentkeztek Molnár Rajmundért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 12:54

Az FTC is versenybe száll a Craiova grúz válogatott középpályásáért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 16:32

Kecskemét: „Egyértelműen a visszajutás a cél” – a keret adva van

Labdarúgó NB I
2025.05.14. 13:50

Kisvárda: egy játékos távozása már valószínű; magyar kiszemelt is van a kispadra

Labdarúgó NB II
2025.05.13. 16:01

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

Sky Sports: A Liverpool, a Real Madrid és a Manchester City is érdeklődik Kerkez iránt

Légiósok
2025.04.23. 14:54

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49
Ezek is érdekelhetik