KTE: Ehhez a Vidihez már nem kötnek érzelmek - Horváth F.

Vágólapra másolva!
2012.11.10. 10:16
A labdarúgó NB I 14. fordulójában a Horváth Ferenc irányításával a megszerezhető 15 pontból 13-at begyűjtő KTE-Phoenix Mecano vasárnap a Videoton vendége lesz. A kecskeméti szakember játékosként hét évet töltött Székesfehérváron, így kellemes emlékek kötik a városhoz.

„Szerettem ott játszani és élni is – nyilatkozta Horváth Ferenc pályafutása fehérvári szakaszáról. – Mindig úgy éreztem magam, amikor visszamentem a stadionba, mintha ott laknék. Kellemes és meghatározó időszak volt, hiszen összesen hét évet futballoztam Fehérváron.”Horváth Ferenc pályafutása fehérvári szakaszáról. – Mindig úgy éreztem magam, amikor visszamentem a stadionba, mintha ott laknék. Kellemes és meghatározó időszak volt, hiszen összesen hét évet futballoztam Fehérváron.”

„Ez természetesen nem az a Vidi – folytatta a szakvezető. – Érzelmek sem kötnek már ehhez a csapathoz, persze a klubhoz és a városhoz igen. Nagyon jó együttesnek tartom, rengeteg légióssal és egy jó edzővel, nemzetközi szinten is megmutatták mire képesek. Jól védekeznek, a Basel ellen is jól néztek ki, ellenünk persze támadniuk kell. Teljesen más játékra számítok tőlük a csütörtökön látottakhoz képest, hiszen kell nekik az eredmény. Ez persze ránk is igaz, de nem hiszem, hogy védekező felfogásban lépnének pályára.”

Horváth kitért arra is, hogy a Kecskemét a vasárnapi bajnoki után kedden már a Ligakupában lép pályára az MTK ellen: „Nehéz a helyzet, hiszen 48 óra sem telik majd el a két meccs között. Akik Fehérváron játszanak, azok vélhetően kedden nem lépnek pályára. Ez azonban jó alkalom lesz azoknak, akik eddig kevesebbet játszottak.”

A 39 esztendős vezetőedző hozzátette, Balogh Béla húzódás miatt nem edzett a héten, míg Mohl Dávidnak lemaradása még van, fájdalmai azonban már nincsenek.

Legfrissebb hírek

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
3 órája

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült…

Labdarúgó NB I
5 órája

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:03

Skribek gólja és gólpassza három pontot ért, a Zalaegerszeg másodszor nyert hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:37

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Martin Chlumecky most megismerheti a Paks játékát

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 12:22

Ami biztos: helyzetekben nem lesz hiány a Megyeri úton

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:59
Ezek is érdekelhetik