Magyar Kupa: Kezünkben volt a mérkőzés - Kondás Elemér

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 19:34
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a címvédő DVSC-Teva 3–2-es vereséget szenvedett az NB II-es Nyíregyháza otthonában. A Debrecen vezetőedzője, Kondás Elemér szerint meg kellett volna nyerniük a mérkőzést, kezükben volt ugyanis a győzelem, míg Brekk János, a hazaiak szakvezetője a győzelem láttán értetlenkedik csapata bajnoki szereplésén.

Kondás Elemér: – Szücs István kiválása gondot okozott nekünk, az ellenfél pontrúgásai ekkor mind veszélyt jelentettek. Végül is igazi kupamérkőzés volt, amelyet meg kellet volna nyernünk, hiszen már kezünkben volt a győzelem, ilyen hibákat nem lehet elkövetni. A cserék jól szálltak be, lendítettek a játékon, a kiesett védőnket viszont nem tudtuk megoldani. Persze, rúgtunk két gólt idegenben, úgyhogy Debrecenben kivívhatjuk a továbbjutást.Kondás Elemér: – Szücs István kiválása gondot okozott nekünk, az ellenfél pontrúgásai ekkor mind veszélyt jelentettek. Végül is igazi kupamérkőzés volt, amelyet meg kellet volna nyernünk, hiszen már kezünkben volt a győzelem, ilyen hibákat nem lehet elkövetni. A cserék jól szálltak be, lendítettek a játékon, a kiesett védőnket viszont nem tudtuk megoldani. Persze, rúgtunk két gólt idegenben, úgyhogy Debrecenben kivívhatjuk a továbbjutást.

Brekk János: – Igazi kupameccs volt, úgy érzem, rászolgáltunk a győzelemre. Gratulálok a csapatnak, viszont joggal vetődik fel, ha most így tudtunk játszani, miért nem tettük ugyanezt Debrecenben, Balmazújvárosban és Vácon.

Legfrissebb hírek

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

A Sepsitől igazolt támadót a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 10:24

Nyíregyházán folytatja a Diósgyőr támadója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.23. 09:28

A Ferencváros bejelentette Nagy Barnabás érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 16:07

Nyíregyháza 466 millió forintot fordított sporttámogatásokra az elmúlt öt évben

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:17

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

Az értelem hangja – 85 éves Novotny Zoltán

Képes Sport
2025.05.19. 07:55
Ezek is érdekelhetik