Videoton: Tóth szerint veszélyes lehet a Haladás elleni meccs

Vágólapra másolva!
2012.10.30. 17:44
A Videoton labdarúgócsapatának középpályása, Tóth Balázs a holnapi, Haladás elleni Magyar Kupa mérkőzés kapcsán elmondta, egy egymeccses párharc mindig veszélyes lehet, különösen a szombathelyiek ellen. Ennek ellenére bízik abban, hogy sok szurkoló előtt kiharcolják majd a továbbjutást. 

„Biztos, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, a szombathelyiek már a bajnokin is megnehezítették a dolgunkat. Ugyanakkor mindenképpen győzelmet várok, és szeretnénk ugyanolyan jó teljesítményt nyújtani, mint az elmúlt héten az Európa Ligában a Basel ellen és a magyar bajnokságban a DVSC ellen. Szerencsére jó formában vagyunk és a hangulat is nagyszerű az öltözőben" – nyilatkozta Tóth Balázs csapata hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak. a szombathelyiek már a bajnokin is megnehezítették a dolgunkat. Ugyanakkor mindenképpen győzelmet várok, és szeretnénk ugyanolyan jó teljesítményt nyújtani, mint az elmúlt héten az Európa Ligában a Basel ellen és a magyar bajnokságban a DVSC ellen. Szerencsére jó formában vagyunk és a hangulat is nagyszerű az öltözőben" – nyilatkozta Tóth Balázs csapata hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak.

„Valamilyen szinten előny a hazai pálya, és az, hogy a saját szurkolóink előtt játszhatunk, de ugyanakkor nagyon is veszélyes egy olyan összecsapás, ahol egy mérkőzés dönt a továbbjutásról. Ráadásul a Haladás az előző fordulóban sem törődött azzal, hogy idegenben játszik, tették a dolgukat és nyertek a Ferencváros otthonában. Ezért is mondom, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, de hazai pályán dominálnunk kell és kiharcolni a továbbjutást" – tette hozzá a középpályás, aki azt is elmondta, fizikális fáradtság nem jelenthet problémát.

Inkább a mentális fáradtság az, amit nehezebb kipihenni. A szakmai stáb azonban mindent megtesz annak érdekében, hogy fizikálisan is topon legyünk a mérkőzéseken és mentálisan is frissek, felkészültek maradjunk. Úgy érzem, az elmúlt időszakban a csapat elkapta a fonalat, jó ritmusban játszunk. Bízom benne, hogy a Haladás ellen is sok szurkoló kijön biztatni bennünket, és közösen elérjük a célunkat, azaz kiharcoljuk a továbbjutást" – fogalmazott Tóth.

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Tóth Balázs: Minden selejtezőnek különös a jelentősége

Magyar válogatott
2025.09.03. 10:48

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Kiderült, mikor játszik Szarvaskenden az FTC

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 17:56

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Megye I-es csapatot kapott a Ferencváros és a címvédő Paks is a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 18:21
Ezek is érdekelhetik