NB II: Zsolnaiék a ZTE ellen is folytatnák jó sorozatukat

Vágólapra másolva!
2012.10.09. 19:41
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában veretlenül szereplő Puskás Akadémia támadója, Zsolnai Róbert boldog, hogy legutóbb duplázni tudott a Szigetszentmiklós ellen, és Zalaegerszegen is folytatná csapata jó szereplését.

„Nagyon örülök az újabb sikernek, hiszen egy masszív, egységes Szigetszentmiklóst tudtunk nagyon simán legyőzni a legutóbbi fordulóban. A győzelmen kívül számomra az is fontos volt, hogy két gólt lőttem, ugyanis az elmúlt hetekben megvoltak a helyzeteim, de nem sikerült feliratkoznom a góllövők közé. Remélem ez lökést ad nekem, és a következő fordulókban újabb gólokkal segíthetem a csapatot" – nyilatkozta Zsolnai Róbert a vidi.hu oldalának.vidi.hu oldalának.

„A hétvégén nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen a tavaly még az élvonalban szereplő ZTE otthonába látogatunk, ráadásul úgy tudom, hogy nagyon készülnek a mérkőzésre, rengeteg nézőre számítanak. Úgy gondolom, ez a meccs számunkra vízválasztó lesz, hétvégi ellenfelünk eddigi szereplése ugyanis csalóka. A ZTE - és ezt nem udvariasságból mondom - jobb csapat annál, mint amilyen eredményeket eddig felmutatott. Biztos vagyok benne, hogy hazai pályán ellenünk, a veretlen listavezető ellen kettőzött erővel küzdenek. Ugyanakkor a mi célunk változatlan, szeretnénk minél jobb teljesítményt nyújtani a bajnokságban, és Zalaegerszegre is a három pontért utazunk" – tette hozzá az élvonalban is megforduló támadó.

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
12 órája

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Hornyák Zsolt: Bántanak a vereségek, de tudom, a munkánknak lesz gyümölcse

Labdarúgó NB I
2025.09.24. 06:59

Hornyák Zsolt szerint szabályos gólt vettek el csapatától

Labdarúgó NB I
2025.09.21. 08:17

A VAR-döntések a győrieknek kedveztek, az ETO Felcsútról is hazavitte a három pontot

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 22:10

Hornyák Zsolt: A csapategység lehet a siker kulcsa

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 10:54
Ezek is érdekelhetik