NB I: Jobb volt a Ferencváros - véli Paulo Sousa

Vágólapra másolva!
2012.10.07. 19:53
Paulo Sousa, a Videoton labdarúgócsapatának vezetőedzője a vidi.hu-nak értékelte a Ferencváros elleni vesztes hazai mérkőzést, és elismerte: jobb volt a vendégcsapat a vihar által egy ízben megszakított találkozón.
„Gratulálok a Ferencvárosnak, a mai meccsen jobbak voltak nálunk, megérdemelték a győzelmet. Elég eseménydús mérkőzés volt és nem csak a vihar okozta szünet miatt. A sorozatos terhelés miatt jó pár játékosnál nagy volt a sérülés veszélye, ezért az összeállításnál ezt is figyelembe kellett vennünk, hiszen nagyon fontos, hogy sérülés miatt ne kelljen nélkülöznünk senkit. Többeknél észrevehető volt, hogy mentálisan fáradtak, nem mindig hoztak jó döntéseket. Az Európa-ligában jól teljesítünk, a bajnokságban is több olyan meccs volt, amikor jobbak voltunk ellenfelünknél, de nem nyertünk, ma azonban jobb volt nálunk a Ferencváros. A szünet természetesen a koncentrációt, a lendületet egy kicsit megtörte, de ilyen bármikor megtörténhet, ahogy ma meg is történt" – nyilatkozta Sousa a fehérvári klubhonlapnak.
Legfrissebb hírek

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
3 órája

Bejelenthetik Szalai Attila érkezését; a Chelsea-től igazol az Arsenal – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
23 órája

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:28

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
Tegnap, 11:05

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:02

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:56

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
Tegnap, 9:16
Ezek is érdekelhetik