„Ha úgy játszunk, mint Győrben, nyerünk”

Vágólapra másolva!
2012.10.27. 12:49
null
Jos Daerden szerint ha csapata úgy játszik, mint Győrben, nem maradhat el a győzelem (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 12. fordulójának leginkább várt szombati mérkőzése a Budapest Honvéd–Újpest mérkőzés. Jos Daerden, a lila-fehérek belga vezetőedzője szerint a győri teljesítmény elegendő lenne a három pont begyűjtéséhez, míg a Honvéd három vereség után hazai közönség előtt javítana. Az élmezőnyben állomásozó DVTK a Kaposvárt, a Haladás az idegenben eredményesebb PMFC-t, míg a Paks az MTK-t fogadja.

 

DAERDEN SZERINT A GYŐR ELLENI JÁTÉK MA ELEGENDŐ LEHET A SIKERHEZ – BP. HONVÉD–ÚJPEST

„Tudom, hogy újabb rangadó következik, biztos vagyok benne, hogy akárcsak nálunk, a Honvédnál is azért dolgoznak, a klub felnőjön a korábbi nagy eredményekhez” – vélekedett a mai fővárosi derbi előtt csapata hivatalos honlapján Jos Daerden, az Újpest vezetőedzője.

„A Győr elleni vereség után hétfőn még éreztem a csalódottságot az öltözőben, de a hét második felében már sikerült a Honvéd elleni meccsre koncentrálnunk. A játékosaim megcsinálták azt, amit kértem tőlük, de vannak dolgok, amelyekre edzőként már nincsen befolyásunk. Naim Aarab sérülése és Szélesi Zoltán eltiltása miatt mindenképpen változtatnom kell a kezdőcsapaton, de meggyőződésem, hogy ha azt a játékot nyújtjuk, amelyet múlt vasárnap, akkor ezúttal miénk lesz a három pont” – tette hozzá a szakember.

A belga edző kitért a Budapest Honvéd eddigi bajnoki szereplésére is.

„Jól kezdte a bajnokságot a Honvéd, még vezették is a tabellát, viszont azóta nem gyűjtik olyan lendületben a pontokat. Úgy gondolom, hogy a Pécs és a Pápa elleni meccsen is jól játszottak, utóbbin az utolsó percekben egy büntetővel kaptak ki, így nem szabad ellenfelünk rossz szériájából kiindulnunk. Három vereség után, hazai pályán nyilván ellenünk szeretnének majd kijönni a gödörből, de az ő szereplésük nem a mi problémánk, én is csak a győzelemmel lennék elégedett szombaton” – zárta gondolatait Daerden.

Az Újpest egy esetleges győzelemmel pontszámban beérné a legutóbbi három meccsén vereséget szenvedő Honvédot.

SZIVICS MÉRGES A FANYALGÓKRA, GARAMI AGGÓDIK A HIÁNYZÓK MIATT – MVM PAKS–MTK

A legutóbbi öt tétmeccsén döntetlent játszó, hazai környezetben augusztus óta veretlen Paks az MTK-t fogadja. A fővárosiak legutóbbi két idegenbeli bajnokijukon – a Diósgyőr és a Haladás ellen – egyaránt vereséget szenvedtek.

„Mérges vagyok, mert sokan fanyalognak azon, hogy az elmúlt három meccsen csak döntetlenig jutottunk és nem sikerült nyernünk. Én azt mondom, hogy a Videoton, a Győr és idegenben a Ferencváros ellen elért döntetlen igenis siker számít. Lehet, hogy mások mást gondolnak, de a véleményem az, hogy a Pécs, a Pápa és Eger ellen kellett volna győzni, nem pedig a javítást keresni épp e három csapat ellen – nyilatkozta Tomiszlav Szivics, a Paks vezetőedzője a mai meccs kapcsán. Az MTK ugyanolyan jó ellenfél, mint a legutóbbi három volt, de lehet, hogy még jobb is. Évek óta igazi jó focit játszik. Igen erős ellenfelet látunk ismét vendégül, de mindent megteszünk azért, hogy győzni tudjunk az MTK ellen.”

„Sajnos elég kellemetlenül érint minket a hiányzások ténye, hiszen alapemberekről van szó, de a lehetőséget kapóknak természetesen mindent meg kell tenniük a sikerért. A Paksot többször is láttuk játszani a tévéközvetítéseknek köszönhetően, legutóbb a Ferencváros ellen is jól teljesítettek. Különösen hazai pályán tartom őket veszélyesnek, jó a játékosállományuk, így nehéz meccs elé nézünk. Ennek ellenére bizakodunk az eredményes szereplésben” – mondta az mtkhungaria.hu-nak Garami József, aki Csiki Norbertre, Könyves Norbertre és Kálnoki Kis Dávidra sérülés, Kelemen Dávidra eltiltás miatt nem számíthat.

SISA ÓVA INT MINDENKIT VOLT CSAPATA LEBECSÜLÉSÉTŐL DVTK–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

A Diósgyőr vezetőedzője, Sisa Tibor a legutóbbi szezonban még Kaposváron dolgozott, most volt csapata ellen készíti fel a Diósgyőrt.

„Ismerve az ellenfelüket remélem, elhiszik nekem, hogy óva intek mindenkit a Kaposvári Rákóczi lebecsülésétől, amely a legutóbbi, Siófok elleni mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott – nyilatkozta Sisa Tibor, a DVTK vezetőedzője. – A sérültjeink lassacskán felépülnek, s reméljük, minél előbb pótolják kihagyásaikat, és segítségünkre lesznek. Fontos, hogy tisztelve ellenfelünket a legnagyobb odafigyeléssel, alázattal és türelemmel tegyük a dolgunkat, ez esetben meg tudjuk szerezni a három pontot.”

A diósgyőriek továbbra sem számíthatnak a sérülés után lábadozó Rudolf Gergelyre, aki a Kecskemét elleni jövő heti bajnokin már talán bevethető lesz.

A legutóbbi három bajnokiján öt pontot szerző Kaposvár trénere, Prukner László úgy véli, egyre jobban alakul a csapata: „Nem vagyunk mi készen, de a Siófok elleni mérkőzés mindenképpen közelebb hozta egymáshoz a játékosokat. Küzdöttek egymásért, átlépték a saját árnyékukat. Ez a három pont az utolsó szalmaszál volt. Az is hozadéka volt a mérkőzésnek, hogy a kiegészítő emberek hozták magukat, és feladták a leckét a többieknek.”

 

HALADÁS–PMFC

A legutóbbi öt tétmeccsén nyeretlen Haladás az utóbbi két idegenbeli meccsét megnyerő Pécset fogadja

„Bárhol játszunk, én mindig úgy küldöm fel a játékosaimat a pályára, hogy győzzünk. Ez szombaton sem lesz másként. Abban bízom, hogy meg tudjuk valósítani az elképzeléseinket, és három ponttal térhetünk majd haza – nyilatkozta csapata honlapjának Supka Attila, a PMFC vezetőedzője – A Haladásnál évek óta szisztematikus munka folyik. A szombathelyi együttesnek a gerincét hosszú ideje ugyanazok a játékosok alkotják. Az újak között pedig rengeteg a saját nevelésű labdarúgó. Masszív csapat, hazai környezetben jól teljesít.”

Artner Tamás, a szombathelyiek vezetőedzője elmondta, reméli, Fortuna most már melléjük áll. Alighanem nagy szüksége is lenne a szakembernek most már egy kis szerencsére, ugyanis négy futballistájára – Simon Ádámra, Fehér Zoltánra, Halmosi Péterre, Iszlai Bencére – eltiltás miatt nem számíthat, két játékosa pedig – Korolovszky Gábor és Tóth Péter – sérüléssel bajlódik.

„A nyáron a pécsiek teljesen átalakították játékoskeretüket, új edző, új szakmai stáb, új vezetőségérkezett, óriási pénzt pumpáltak a csapatba, és kész labdarúgókat vettek – nyilatkozta Artner Tamás. – Az ősszel hozzánk hasonló cipőben jártak, sok olyan meccsük volt, amely nekik állt, végül mégis elbukták. Tudjuk, hogy idegenben sokkal jobbak, mint otthon, ennek egyik oka, hogy még nem állt össze a csapatuk, ezért felállt védelem ellen nehezen boldogulnak, idegenben viszont gyors támadóiknak köszönhetően jól kontráznak. Ami minket illet, játékunk alapján jóval több pontot kellett volna szereznünk,muszáj, hogy végre-valahára forduljon a kocka, így nyugalmunk érdekébenbe kell húznunk a meccset. A játékkal, a taktikai fegyelemmeleddig sem volt gond, helyzeteink is megvoltak, remélem, Fortuna végre ismét mellénk áll.A fiúk is látják, korántsem annyi pont áll a nevük mellett, mint amennyire rászolgáltak.”

 

SZOMBATI HAZAI FUTBALLPROGRAM
NB I
Budapest Honvéd–Újpest Bozsik-stadion, 14.00 óra, Tv: m1
Diósgyőr–Kaposvári Rákóczi Diósgyőr, 16.00, Tv: Sport1
Haladás–Pécsi MFC Szombathely, 16.00
MVM Paks–MTK Budapest Paks, 18.30, Tv: Sport1
NB II
Keleti csoport
Dunakanyar-Vác–Mezőkövesd-Zsóry Vác, 14.30
Orosháza–Békéscsaba Orosháza, 14.30
Szeged 2011–Kazincbarcika Szeged, Vasutas-pálya, 14.30
Putnok–Ferencváros II Putnok, 14.30
Nyugati csoport
Ajka–Kozármisleny Ajka, 14.30
Győri ETO II–MVM Paks II Győr, ETO-park, 14.30
Veszprém–Soproni Vasutas Veszprém, 14.30
Tatabánya–BKV Előre Tatabánya, 14.30
Zalaegerszeg–Baja Zalaegerszeg, 17.00
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO 11 8 2 1 26–11 +15 26
2. DVSC-Teva 11 8 1 2 20–7 +13 25
3. MTK Budapest 11 6 3 2 18–12 +6 21
4. KTE-Phoenix Mecano 12 5 2 5 16–17 –1 17
5. Diósgyőri VTK 11 5 2 4 9–12 –3 17
6. Ferencváros 11 4 5 2 16–12 +4 17
7. Budapest Honvéd 11 5 1 5 18–18 0 16
8. Videoton FC 11 4 3 4 13–12 +1 15
9. Újpest FC 11 3 4 4 14–14 0 13
10. Pécsi MFC 11 3 4 4 10–12 –2 13
11. Kaposvári Rákóczi 11 3 4 4 12–15 –3 13
12. Lombard Pápa FC 12 3 4 5 12–20 –8 13
13. Haladás 11 3 3 5 15–13 +2 12
14. MVM Paks 11 2 6 3 16–15 +1 12
15. Egri FC 12 2 5 5 9–16 –7 11
16. Siófok 12 3 9 7–25 –18 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik