Kaposvár: Nem vagyunk egyenlő mércével mérve - Prukner

Vágólapra másolva!
2012.09.30. 13:13
A labdarúgó NB I 9. fordulójában a Kaposvár hazai pályán, több mint egy félidőt emberhátrányban játszva 0–0-s döntetlent játszott az Egerrel. Prukner László, a hazaiak vezetőedzője szerint csapatát nem egyenlő mércével mérik, míg Simon Antal elégedett az egy ponttal – olvasható a sonline.hu-n.

Prukner László (Kaposvár): – Felkészültünk, hogy az Eger szervezettebbé, összeszokottabbá vált az utóbbi időben. Fegyelmezett, zárt védekezést kellett volna feltörnünk, amiért mindent megtettünk. Tíz emberrel is irányítottuk a mérkőzést, de figyelnünk kellett, nehogy lekontrázzanak minket. Úgy érzem, nem vagyunk egyenlő mércével mérve, ezt már több meccsen is éreztem. A csapat mindent megtett, de a végjáték ma sem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Prukner László (Kaposvár): – Felkészültünk, hogy az Eger szervezettebbé, összeszokottabbá vált az utóbbi időben. Fegyelmezett, zárt védekezést kellett volna feltörnünk, amiért mindent megtettünk. Tíz emberrel is irányítottuk a mérkőzést, de figyelnünk kellett, nehogy lekontrázzanak minket. Úgy érzem, nem vagyunk egyenlő mércével mérve, ezt már több meccsen is éreztem. A csapat mindent megtett, de a végjáték ma sem sikerült úgy, ahogy kellett volna.

Simon Antal (Egri FC): – A mérkőzés előtt azt mondtam, hogy Kaposváron bármelyik csapatnak jó a döntetlen, ezt most is fenntartom, annak ellenére, hogy sokat játszhattunk emberelőnyben. Próbáltunk cserélni, de nem tudtunk fogást találni a hazaiakon. Feszült mérkőzés volt, mert mindkét csapat próbált javítani a pozícióján.

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
7 perce

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
8 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47
Ezek is érdekelhetik