Győri ETO: tárgyaltak Rudolffal, ám Fehérváron köthet ki

Vágólapra másolva!
2012.09.04. 12:48
null
Rudolf Gergely egyelőre csapat nélkül – de lehet, hogy már nem sokáig (fotó: Szabó Miklós)
Ahogy korábban a Nemzeti Sport jelezte, a Genoával szerződést bontó Rudolf Gergelynek konkrét ajánlatai vannak a labdarúgó NB I-ből, sőt a támadó állítólag már tárgyalóasztalhoz is ült magyar csapatokkal.


A kisalfold.hu információi szerint a támadó már tárgyalt a Győri ETO-val, ám megegyezés nem született a két fél között. A hírek szerint ugyanis a Videoton ajánlatával más hazai csapat nem tud versenyezni, így Rudolf minden bizonnyal Székesfehérvárra szerződik.

A regionális honlap arról is beszámol, hogy az ETO elmúlt szezonbeli játékoskeretéből még mindig kérdéses a litván Linas Pilibaitis és az észt Jarmo Ahjupera sorsa. A két futballista többek között a német Regensburgnál is járt próbajátékon, de a zöld-fehérek végül nem kaptak értük ajánlatot, és Ahjupera esetében a győri klub az Újpesttel sem tudott megegyezni a csatár eladásáról.

A napokban már csak három európai országban lehet igazolni, így ha a két baltikumi játékosért nem érkezik megfelelő ajánlat, akkor az ETO keretének tagjai maradnak.

Legfrissebb hírek

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.02. 23:56

Guirassy Haaland nyomában; a francia csapatok Flick mumusai?

Bajnokok Ligája
2025.10.02. 12:20

Labdarúgás: másodszor is kikaptak a belgáktól az U17-es lányok

Utánpótlássport
2025.10.01. 17:28

„Nem hiányzik az edzősködés” – Jürgen Klopp félti a futball jövőjét

Minden más foci
2025.09.30. 11:20

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.30. 09:05

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59
Ezek is érdekelhetik