Újpest-FTC: Daerden szinte a teljes keretből válogathat

Vágólapra másolva!
2012.08.18. 15:29
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzője, Jos Daerden örül, hogy a korábbiakkal ellentétben szinte a teljes keretből válogathat a Ferencváros elleni derbire.

A belga szakember a régóta sérüléssel bajlódó játékosok mellett csak Nagy Patrikra nem számíthat az FTC elleni rangadón, miközben visszatért a csapatba Kabát Péter, és már bevethető Bavon Tshibuabua és Szélesi Zoltán is.

„Ez az első alkalom, hogy majdnem teljes kerettel számolhatok. Ilyenkor vannak, akik nem férnek oda a kispadra sem, őket olyan formában kell tartanunk, hogyha szükség lesz rájuk, be tudjuk őket vetni. Ebben nagy segítségünkre van a B-csapat, amely a másodosztályban versenyez – ilyen lehetőség például Belgiumban nincsen. Kabát Péter visszatérhet, Vermes Krisztián és Bavon Tshibuabua is bevethető, és Szélesi Zoltán játékának sincs akadálya. A hosszabb ideje sérüléssel bajlódó játékosok mellett csak Nagy Patrikra nem számíthatok” – nyilatkozta Daerden a klub hivatalos honlapjának, az ujpestfc.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
19 órája

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
2025.09.08. 14:44

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.08. 10:00
Ezek is érdekelhetik