Pécs: Supka óvatos a Fradi elleni meccs előtt

Vágólapra másolva!
2012.08.03. 14:53
A labdarúgó NB I 2. fordulójában a Supka Attila vezette Pécsi MFC a Ferencvárost fogadja. A szakember a zöld-fehérek honlapjának, a fradi.hu-nak nyilatkozott a szombaton 20.45 órakor kezdődő mérkőzésről.

„Természetesen hasonlóak a várakozásaim, mint a Paks ellen voltak. Ugyanúgy, az előzetes tervek szerint dolgozunk, ahogy az eddigiekben is. Tudjuk, hogy a Ferencváros érkezik hozzánk, ennek megfelelően készül minden játékos” – idézi a pécsi MFC vezetőedzőjét, Supka Attilát a fradi.hu.

A szakember a Ferencváros erősségeiről is beszélt: „Több olyan játékosa is van a Fradinak, akire oda kell figyelnünk. Böde, Alempijevics, Csukics, vagy éppen Hakola is közéjük tartozik. Többen vannak, akik el tudnak dönteni egy-egy mérkőzést. Bízom benne, hogy hazai környezetben eredményesek leszünk, és otthon tartjuk a három pontot.”

Supka Attila hozzátette, felfokozott hangulatban készül a találkozóra, hiszen először ülhet hazai pályán a pécsiek kispadján.

A csapat utolsó felkészülési meccsén szárkapocscsont-törést szenvedő Fröhlich Roland a pmfc.hu-nak beszélt a sérüléséről: „Közvetlenül a rúgás után még nem éreztem, hogy nagy a baj. Veréb Viktor, a csapat gyúrója rögtön berohant a pályára, és kaptam egy jegelést. Ekkor még azt hittem, hogy tudom majd folytatni a játékot, de amikor fel kellett állnom, éreztem, hogy elmozdul a csont."

A labdarúgó lába saját elmondása szerint négy-öt hétig lesz gipszben, majd a gyógyulás ütemétől függ, hogy mikor térhet vissza a pályára.

Legfrissebb hírek

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Saldanha: Régóta vágyom rá, hogy Spanyolországban futballozzak

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 22:03

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

A Ferencváros bejelentette Nagy Barnabás érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 16:07
Ezek is érdekelhetik