Kecskemét: A hozzáállásomat nem érhette kritika - Németh G.

Vágólapra másolva!
2012.08.29. 10:03
Mint arról már beszámoltunk, távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE labdarúgócsapatától Bori Gábor és Németh Gábor. A rutinos futballisták a Nemzeti Sport megkeresésére beszéltek a történtekről, és válaszoltak a jövőjüket firtató kérdésekre is.

„Hétfőn a menedzseremmel közölték, hogy nem kell edzésre mennem, ám nem lepődtem meg, ugyanis a szombati mérkőzés után ez benne volt a levegőben – állította Németh Gábor, aki Antal Botond kiállítása után lépett pályára, ám nem ment neki a védés. – A találkozót követően feszült állapotban azt mondtam, abbahagyom a futballt, persze miután aludtam a történtekre, már eszembe sem jutott, hogy befejezzem.”

A 37 esztendős kapus reagált Török László vezetőedző azon nyilatkozatára, amely szerint néhány játékos nem elég profin áll a munkához.

„Nem vettem magamra Török László szavait. Biztosra veszem, bármelyik csapattársamat kérdezi meg, mindegyik azt válaszolja, az edzésmunkámat, a hozzáállásomat nem érheti kritika. Amikor híre ment, hogy távozhatok Kecskemétről, több helyről is érdeklődtek irántam, de mindenkinek azt feleltem, várjuk meg, amíg megbeszélem a szerződésbontás feltételeit.”

A 28 esztendős Bori Gábort szülővárosának csapata, a Haladás mellett a Pécs, a Siófok és a Paks is szívesen szerződtetné.

„Jó néhány szakemberrel dolgoztam már együtt, ám egyikük sem mondta, hogy elégedetlen lenne a hozzáállásommal – reagált Török László szavaira Bori Gábor. – Amikor bármilyen probléma adódott, meg tudtuk beszélni – Kecskeméten ez nem működött. A teljesítményemről csak annyit: sokak szerint az első három fordulóban én voltam a KTE legjobbja, arról pedig szó sincs, hogy szemrehányást tettem az edzőnknek, miután a harmincadik percben lecserélt az ETO ellen. Persze nem esett jól, hogy csaknem kétszáz NB I-es meccsel a lábamban én voltam a taktikai csere, de azt gondolom, jól kezeltem a helyzetet.”

A futballista hozzátette, reméli, hamarosan olyan megegyezés születik, amely a KTE-nek, leendő csapatának és neki is megfelelő.

Bori végül elmondta: „Az ember mindig a szépre akar emlékezni, ezért azt mondom: örök emlék marad a Magyar Kupa-győzelmünk, jó tudni, hogy szerettek a szurkolók, és életre szóló barátságokat kötöttem Kecskeméten.”Németh Gábor, aki Antal Botond kiállítása után lépett pályára, ám nem ment neki a védés. – A találkozót követően feszült állapotban azt mondtam, abbahagyom a futballt, persze miután aludtam a történtekre, már eszembe sem jutott, hogy befejezzem.”

A 37 esztendős kapus reagált Török László vezetőedző azon nyilatkozatára, amely szerint néhány játékos nem elég profin áll a munkához.

„Nem vettem magamra Török László szavait. Biztosra veszem, bármelyik csapattársamat kérdezi meg, mindegyik azt válaszolja, az edzésmunkámat, a hozzáállásomat nem érheti kritika. Amikor híre ment, hogy távozhatok Kecskemétről, több helyről is érdeklődtek irántam, de mindenkinek azt feleltem, várjuk meg, amíg megbeszélem a szerződésbontás feltételeit.”

A 28 esztendős Bori Gábort szülővárosának csapata, a Haladás mellett a Pécs, a Siófok és a Paks is szívesen szerződtetné.

„Jó néhány szakemberrel dolgoztam már együtt, ám egyikük sem mondta, hogy elégedetlen lenne a hozzáállásommal – reagált Török László szavaira Bori Gábor. – Amikor bármilyen probléma adódott, meg tudtuk beszélni – Kecskeméten ez nem működött. A teljesítményemről csak annyit: sokak szerint az első három fordulóban én voltam a KTE legjobbja, arról pedig szó sincs, hogy szemrehányást tettem az edzőnknek, miután a harmincadik percben lecserélt az ETO ellen. Persze nem esett jól, hogy csaknem kétszáz NB I-es meccsel a lábamban én voltam a taktikai csere, de azt gondolom, jól kezeltem a helyzetet.”

A futballista hozzátette, reméli, hamarosan olyan megegyezés születik, amely a KTE-nek, leendő csapatának és neki is megfelelő.

Bori végül elmondta: „Az ember mindig a szépre akar emlékezni, ezért azt mondom: örök emlék marad a Magyar Kupa-győzelmünk, jó tudni, hogy szerettek a szurkolók, és életre szóló barátságokat kötöttem Kecskeméten.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38
Ezek is érdekelhetik