FTC: nem szerződtették a HSV-ban is megforduló csatárt

Vágólapra másolva!
2012.08.10. 18:37
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros nem kínált szerződést a Hamburgban is megforduló korábbi német utánpótlás-válogatott csatárnak, Mustafa Kucukovicnak, aki próbajátékon vett részt a zöld-fehéreknél.

„Mustafa egy edzésen vett részt a Ferencvárosnál, majd másnap pályára lépett a második csapat összecsapásán, és ezután hazaküldte a klub, pedig jeleztem a vezetőknek, hogy a futballistának két-három hétre szüksége van, hogy százszázalékos állapotba kerüljön. Sajnálom a dolgot, mivel biztos vagyok benne, hogy Mustafa minimum tíz gólt szerzett volna a magyar élvonalban ebben a szezonban" – mondta a játékos ügyeit intéző Alexander Röder a Nemzeti Sport Online-nak.

A 25 éves, 193 centiméter magas futballista a Hamburgban mutatkozott be a Bundesliga élvonalában, 14 bajnokin egy gólt szerzett. Később játszott a Fürthben, az 1860 Münchenben, a francia Grenoble-ben, a dán SönderjyskÉ-ben és a Cottbusban, a tavasszal pedig a ciprusi Olympiakosz Nicosiában futballozott.

Kucukovic játszott a német U19-es, U20-as és U21-es válogatottban is.

Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2 órája

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
6 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
6 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
8 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
22 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
Tegnap, 17:14

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:33

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
Tegnap, 14:56
Ezek is érdekelhetik