Fehérváron is megőrizné veretlenségét a Hali

Vágólapra másolva!
2012.08.26. 12:13
A ma 18.30-kor kezdődő Videoton–Haladás mérkőzés különlegessége, hogy a székesfehérváriakat erősítő Kovács István a kezdőcsapatban juthat játéklehetőséghez, vagyis a 20 esztendős támadó középpályás a nevelőegyesülete ellen futballozhat, s bár a tavaszi idényben a két gárda egymás elleni összecsapásán ez már előfordult, az április bajnokin mindössze három percet kapott.

A Videoton kötelező győzelemre készül hazai pályán a Haladás ellen (fotó: Korponai Tamás)
A Videoton kötelező győzelemre készül hazai pályán a Haladás ellen (fotó: Korponai Tamás)
A Videoton kötelező győzelemre készül hazai pályán a Haladás ellen (fotó: Korponai Tamás)
A Videoton kötelező győzelemre készül hazai pályán a Haladás ellen (fotó: Korponai Tamás)
A Videoton kötelező győzelemre készül hazai pályán a Haladás ellen (fotó: Korponai Tamás)

 

„Az Európa-liga-szereplés miatt több lehetőségem van a bajnokságban, és bár csapattársaimnak a Haladás elleni is csak egy meccs a sok közül, számomra sokkal többet jelent – mondta Kovács István. – Szombathelyi nevelésként különös lesz a Haladás ellen játszani, de természetes, hogy a Videoton sikeréért hajtok. Tudatosan vagy sem, ám a legtöbb ellenfél inkább a védekezést tartja fontosnak ellenünk, ezért nehezen nyertük meg az eddigi mérkőzéseinket a bajnokságban. A Haladás viszont nem védekező csapat, vagyis lehet rá esély, hogy élvezetes találkozót láthatnak a nézők.”

Az összecsapás előtt a két vezetőedző klubja hivatalos honlapján beszélt a várakozásairól.

„Bármilyen összeállításban is lépjen pályára vasárnap a Videoton, egy biztos: roppant nehéz dolgunk lesz – mondta Artner Tamás, a Szombathelyi Haladás trénere a haladas.hu-nak. – Valószínűleg azok játszanak majd ellenünk, akik a törökországi kupameccsen egyáltalán nem, vagy csak keveset futballoztak. Ez azonban nem jelent túl nagy könnyebbséget számunkra, hiszen a Videoton keretét egytől egyig remek labdarúgók alkotják. Jó kezekben van a fehérvári csapat, Paulo Sousa irányításával már tavasszal is óriásit lépett előre, jó anyagi háttere van, jól is igazolt, és bizony hétről hétre erősebb, masszívabb. A Trabzonspor elleni Európa-liga-meccsen biztató eredményt értek el – ezúton is gratulálok nekik, szerintem nagyon jó esélyük van a csoportkörre.”

A szakember úgy gondolja, a Videoton otthonában már az is nagyszerű eredmény, ha nem maradnak alul, de természetesen győzni mennek a Sóstói Stadionba.

„Úgy vélem, a döntetlen már bravúr lenne. Természetesen nem feltartott kezekkel utazunk Székesfehérvárra, hiszen jó állapotban van a csapat, ha fogalmazhatok így, »jól nézünk ki«, nincs mitől félnünk. Ami a keretet illeti: Tóth Péter változatlanul a hátát fájlalja, ő nem játszhat, és kihagyja a meccset a sérült Nagy Dániel és Kenesei Krisztián is. Rajos Gábornak árpa van a szemén, de vállalni tudja a játékot” – összegzett Artner.

A hazaiak vezetőedzője, Paulo Sousa a vidi.hu-n nyilatkozott az összecsapásról.

„Nagyon kevés időnk van a vasárnapi mérkőzésig, megpróbáljuk megfelelő állapotba hozni a játékosokat a csütörtöki törökországi összecsapást követően. Nem ideális ez a helyzet, de a naptár miatt nincs más választásunk. Az viszont biztos, hogy a Haladás elleni meccs nem lesz könnyű, mert a szombathelyi lehet az az együttes, amely a három bajnokesélyes klub küzdelmeibe beleszólhat. Szervezett, egyre jobban játszó és jó formában lévő csapat, így nekünk is rendkívül szervezetten és nagy intenzitással kell játszanunk ellene ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot” – mondta Paulo Sousa.

A forduló záró mérkőzését megelőzően másik Európa-liga-szereplőnk, a DVSC-Teva is pályára lép. Kondás Elemér alakulata a Lombardot fogadja, s a hétközi, FC Bruges elleni nyíregyházi vereség (0–3) ellenére kötelező a győzelem a bajnoknak. Már csak azért is, mert a Loki hazai pályán még sosem kapott ki a pápaiaktól, sőt mindössze négy gólt engedett be, kettőt a márciusi 2–2 alkalmával.

 

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd5419–4+513
2. MTK Budapest5328–3+511
3. Győri ETO531112–9+310
4. Diósgyőri VTK53116–4+210
5. DVSC-Teva4319–5+49
6. Haladás4228–3+58
7. Videoton FC42114–3+17
8. Kaposvári Rákóczi52125–6–17
9. Pécsi MFC51315–50 6
10. Ferencváros51226–60 5
11. Újpest FC51136–8–24
12. Egri FC51135–8–34
13. MVM Paks5327–9–23
14. Lombard Pápa FC4222–7–52
15. KTE-Phoenix Mecano
5235–11–62
16. Siófok5144–10–61

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik