Újpest: Fel kell építeni a saját játékunkat - Daerden

Vágólapra másolva!
2012.07.11. 14:05
A belga élvonalbeli KV Kortrijk ellen játszik ma 19 órakor felkészülési mérkőzést a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC. A Belgiumban edzőtáborozó lila-fehérek vezetőedzője, Jos Daerden egyelőre a védekezést gyakoroltatja a tréningeken, és örül, hogy végre számíthat Dusan Vasziljevics és Kabát Péter játékára is.

„Egészen sajátos rendszerben játszik a Kortrijk, de jól ismerem edzőjüket, ezért tudom mire számíthatunk. A délelőtti edzésen a tolódásos védekezést gyakoroltuk hangsúlyosan, hogy felkészüljünk az ellenfelünk támadó stílusú játékára. Ez nem azt jelenti, hogy kizárólag a kontrákra szeretnék építeni, pusztán arról van szó, hogy mindennek az alapja a védelem jó megszervezése. Miután megszereztük a labdát, természetesen fel kell építenünk a saját játékunkat, nem szabad előre vagdosni a csatároknak a labdát″ – nyilatkozta Jos Daerden vezetőedző a klub hivatalos oldalának.

„Bavon Tshibuabua egyre jobb állapotban van, és Vasziljevics, valamint Kabát Péter is készen áll a játékra, ők sokat segíthetnek a csapaton. Vermes Krisztián viszont edzés közben kisebb rúgást kapott a vádlijára, ő kihagyja a Kortrijk elleni meccset″ – tette hozzá a belga szakvezető.

„Bavon Tshibuabua egyre jobb állapotban van, és Vasziljevics, valamint Kabát Péter is készen áll a játékra, ők sokat segíthetnek a csapaton. Vermes Krisztián viszont edzés közben kisebb rúgást kapott a vádlijára, ő kihagyja a Kortrijk elleni meccset″ – tette hozzá a belga szakvezető.

Legfrissebb hírek

NB I: a Loki hazai meccseit látogatták eddig legtöbben

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 12:23

Kapust cserélt a Kazincbarcika és az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 18:37

Meglepetés a Megyeri úton, az Újpest sorozatban harmadszor kapott ki hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.30. 21:25

A klubrekord közeli ajánlat után hosszabbított Duartéval az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 18:45

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

Az Újpest kíméletlenül megbüntette a Zalaegerszeg hibáit

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 19:43

Gundel-Takács Bence: Különleges érzés lesz az Újpest ellen védeni

Labdarúgó NB I
2025.08.21. 09:17

Bejelentette új klubja az Újpestről távozó szerb középpályás szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 18:21
Ezek is érdekelhetik