Újpest: Az önbizalmunknak jót tett az Eger elleni győzelem - Daerden

Vágólapra másolva!
2012.07.04. 08:53
Elégedetten nyilatkozott Jos Daerden, az élvonalbeli Újpest FC vezetőedzője a keddi felkészülési mérkőzést követően. Amint arról már beszámoltunk: a lilák az újonc Eger ellen győztek egy góllal (4–3).

„A mérkőzés előtt már elárultam, hogy van egy kép a fejemben arról, hogy kitől mire számítok a pályán, és azt kell mondanom, hogy a találkozó megerősítette bennem ezeket a gondolatokat – értékelte a találkozót az ujpestfc.hu klubhonlapon a szakember. – Emellett persze láttam olyan új dolgokat is, amelyek pozitív benyomásként értek. Fontos célja volt még a mérkőzésnek, hogy azok a játékosok, akik kisebb-nagyobb sérülések után térnek vissza – mint például Vermes Krisztián – újra meccsterhelést kapjanak, ezt pedig jól szolgálta az egriek elleni találkozó, és annak is örülök, hogy az újabb sérülések itt elkerültek minket. A csapat önbizalma szempontjából fontos volt, hogy győzelemmel zárjuk az összecsapást egy másik – igaz újonc – NB I-es ellenféllel szemben, és mivel csak Litauszki Róbert játszotta végig az egész mérkőzést, természetesen továbbra is napi két edzéssel folytatjuk a felkészülést az előttünk álló feladatokra.”

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29

Nincs több kérdés, Donnarumma a Man. City új kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 11:23
Ezek is érdekelhetik