PMFC: Bodnárt Linzből hívták, de Elbert miatt a Pécset választotta

Vágólapra másolva!
2012.07.12. 09:42
A PMFC labdarúgócsapatának 46-szoros magyar válogatott jobbhátvédje, Bodnár László a Nemzeti Sportnak elmondta: ugyan hívta az osztrák LASK Linz is, de Elbert Gábor személye miatt a pécsiek ajánlatát fogadta el – és példát szeretne mutatni csapattársainak.

„Kerestek Linzből, mehettem volna Ausztriába, de számomra Elbert Gábor személye jelentette a garanciát, hogy jól döntök, ha a PMFC-t választom. Régóta ismerjük egymást, ő nagyon jó ember, most is csak annyit kértem, hagyjatok edzeni, más feltételem nincs, ha pedig megfelelek, velem számolhattok. Nekem is furcsa volt, de a kihagyás után semmivel sem voltam rosszabb állapotban, mint azok, akik végigjátszottak egy évet az NB I-ben. Nem éreztem lemaradást. Nyilván mentalitás kérdése is, olyan vagyok, aki sohasem adja fel, akkor is csinálom, ha már csak a szívem visz, Supka Attila jelezte is, ha sok, inkább szóljak, és hagyjak ki egy-egy edzést. Nem hagytam ki egyet sem. Persze az edzőtáborban, amikor a napi két tréning mellett edzőmeccseket is játszottunk, lépni sem bírtam a fáradtságtól, de ezzel a többiek is így voltak. Ugyanakkor Ukrajna és a Dinamo remek iskola volt. Kijevi mesterem, Valerij Lobanovszkij mondta, aki nála, illetve a Kijevben lehúz négy-öt évet, akárhova vetődik Európában, erőnléti problémákkal nem fog küszködni. Eltöltöttem négy évet a Dinamóban, ma már tudom, miről beszélt" – mondta Bodnár, aki szeretne húzóember lenni a Pécsben, egyben példát mutatni társainak.Nekem is furcsa volt, de a kihagyás után semmivel sem voltam rosszabb állapotban, mint azok, akik végigjátszottak egy évet az NB I-ben. Nem éreztem lemaradást. Nyilván mentalitás kérdése is, olyan vagyok, aki sohasem adja fel, akkor is csinálom, ha már csak a szívem visz, Supka Attila jelezte is, ha sok, inkább szóljak, és hagyjak ki egy-egy edzést. Nem hagytam ki egyet sem. Persze az edzőtáborban, amikor a napi két tréning mellett edzőmeccseket is játszottunk, lépni sem bírtam a fáradtságtól, de ezzel a többiek is így voltak. Ugyanakkor Ukrajna és a Dinamo remek iskola volt. Kijevi mesterem, Valerij Lobanovszkij mondta, aki nála, illetve a Kijevben lehúz négy-öt évet, akárhova vetődik Európában, erőnléti problémákkal nem fog küszködni. Eltöltöttem négy évet a Dinamóban, ma már tudom, miről beszélt" – mondta Bodnár, aki szeretne húzóember lenni a Pécsben, egyben példát mutatni társainak.

Magamnak, és persze a Pécsnek akarok megfelelni, segíteni a srácoknak. Supka Attila is azt várja tőlem, hogy mutassak példát, én pedig biztatom, hajtom a többieket, nem levezetni költöztem Pécsre. Egy harminchárom éves labdarúgót egyébként is csak idehaza tartanak öregnek, pedig én még a válogatottságról sem mondtam le. Lehet, hogy lesznek, akik kiröhögnek, de továbbra is azért küzdök, hogy bekerüljek a legjobb magyar tizenegybe, nekem mindig a válogatott volt az első, különleges büszkeséggel tölt el, ha meghívnak. És azért nem mondhatjuk, hogy a jobbhátvéd posztján rá lehet mutatni a tökéletes megoldásra, sokakat kipróbált a kapitány, már csak ez is motiválhat."

Legfrissebb hírek

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
5 órája

Neymar európai klubbal tárgyal; Luis Díaz megérkezett Münchenbe – keddi transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:40

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Emlékművet állít Diogo Jotának a Liverpool FC

Angol labdarúgás
2025.07.27. 12:52

Megszerezte a Man. City tehetségét a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.27. 12:23
Ezek is érdekelhetik