Haladás: Fehér aláírta hároméves szerződését

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 17:57
Csütörtökön aláírta három évre szóló szerződését a Haladásnál Fehér Zoltán – adta hírül a szombathelyi klub hivatalos honlapja.

„Örülök, hogy sikerült Zolit Szombathelyre csábítanunk, Artner Tamás kifejezett kérése volt, hogy őt leigazoljuk – nyilatkozta Tóth Miklós, a Szombathelyi Haladás ügyvezető igazgatója. – Korrekt emberről és egy nagyon jó játékosról beszélünk, aki meggyőződésem, be is bizonyítja, hogy mekkora erősítést jelent számunkra. Zolival körülbelül két hete, egy bécsi edzőmeccs előtt Kismartonban tárgyaltunk, akkor szóban sikerült is megállapodnunk. Klubjával már kicsit nehezebben sikerült dűlőre jutnunk, de hosszas egyeztetést követően velük is megállapodtunk.”

„A Haladás mellett a Pápa és a Pécs hívott, végül csak a Hali és a Pápa maradt – mondta a játékos. – Azért döntöttem a szombathelyi gárda mellett, mert egyrészt jóval erősebb csapat, mint a Pápa, másrészt itt vannak célok. Örülök, hogy rendeződött a helyzetem, és bár fizikailag nem vagyok a topon, remélem, mihamarabb utolérem magam. Sokat számít, hogy a vezetők és a szakmai stáb bízik benne, ígérem, meghálálom a bizalmat.”

„Az átigazolási szezon egyik legnagyobb honi fogása Fehér Zoltán átigazolása, őszintén szólva én sem hittem, hogy sikerül őt szerződtetnünk – fogalmazott Artner Tamás, a Haladás mestere. – Fehér azonnali erősítést jelent a csapat számára, mentálisan és emberileg egyaránt illik azon játékosok közé, akik a Haladás keretét alkotják. Biztos vagyok benne, hogy nagyban hozzájárul a csapat sikereihez.”

Fehér Zoltán egy hete bontotta fel szerződését a Győri ETO-nál, ahol Pintér Attila vezetőedző már nem számított rá, s azóta tudható volt, hogy Szombathelyen folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
23 órája

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Hahn János is tudja, sebzett vad érkezik Felcsútról

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 10:04

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik