FTC: Somália nem játszhat a KTE ellen a nyitó körben

Vágólapra másolva!
2012.07.27. 19:06
Egy nap van hátra az élvonalbeli Ferencváros labdarúgócsapatának Kecskemét elleni idénynyitó mérkőzéséig, amelyen biztosan nem léphet pályára a 23 éves brazil támadó, Somália, ugyanis a futballista játékengedélyét egyelőre nem küldte el korábbi csapata, a brazil Bangu Athlético Clube. Gyömbér Gábor és Böde Dániel ügyében kifizették az első részleteket.

Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt fél évet a Ferencvárosnál kölcsönben töltő Somáliát a klub szeretné végleg megszerezni.Mint arról korábban beszámoltunk, az elmúlt fél évet a Ferencvárosnál kölcsönben töltő Somáliát a klub szeretné végleg megszerezni.

„A Banguval kötött megállapodásunk értelmében július 31-ig kellett az átigazolási díja első részét kifizetnünk. Ez megtörtént, ám a brazilok mégsem küldték el a csatár játékengedélyét. A Ferencváros maximálisan teljesítette a szerződésben rögzítetteket, ha kell, előállok a banki dokumentumokkal is. Nehéz elfogadni, de a játékos korábbi klubjának késedelme miatt Somália nem játszhat a Kecskemét elleni idénynyitón. Ha az ügyben a brazil csapat továbbra sem teljesíti a kötelességét, akkor a FIFA-hoz fordulunk” – nyilatkozta Orosz Pál, az FTC vezérigazgatója a fradi.hu oldalának.

Rengeteg pletyka kering az új igazolásokkal kapcsolatban, ezért a klub szerette volna mihamarabb tisztázni ezeket.

„Valóban sok az ellentmondás, jobbnak is érzem, ha most tiszta vizet öntünk a pohárba. Mind Gyömbér Gábor, mind Böde Dániel ügyében megkezdődtek a kifizetések. Valóban voltak kisebb csúszások, de a Lombard FC, valamint a Paks végig nagyon rugalmas és korrekt magatartást tanúsított. Ezt az említett két csapat vezetőinek most is szeretném külön megköszönni” – tette hozzá Orosz Pál.

Legfrissebb hírek

Keane: Szerencse, hogy a meccs végén jött a kiállítás; Gróf elnézést kért

Labdarúgó NB I
7 órája

Videó: ezért kapott piros lapot Gróf, akit Varga Barnabás váltott a kapuban

Labdarúgó NB I
8 órája

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
9 órája

Gróf ellökött egy labdaszedőt, Varga állt be a kapuba – pontot mentett az Újpest a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
9 órája

Dugó a pezsgősüvegben – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
21 órája

Aljosa Matko: Szeretnénk tíz év után legyőzni a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
21 órája

Mohammed Abu Fani lehet a Ferencváros titkos fegyvere

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 11:16

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54
Ezek is érdekelhetik