FTC: Babos és Vadócz korábbi holland csapattársát tesztelik

Vágólapra másolva!
2012.07.27. 18:55
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros holland szélsőt tesztel Rutger Worm személyében.

A 26 éves jobblábas játékos – aki a pálya bal oldalán is bevethető – hosszú ideig, 2004 és 2010 között a holland élvonalban szereplő NEC Nijmegen játékosa volt, amelyben együtt játszott többek között Babos Gáborral és Vadócz Krisztiánnal is.

Worm 2010 nyarán az ausztrál első osztályban szereplő Melbourne Hearthoz szerződött, amelynél két idényt húzott le, most pedig szabadon igazolható.

Ha a zöld-fehérek szerződtetik a holland futballistát, akkor egyik korábbi csapattársával újra együtt játszhat, mivel Mark Otten is a csapattársa volt az NEC-nél.

Érdekesség, hogy Wormék egy másik korábbi nijmegeni klubtársa, Naim Aarab nemrég igazolt az Újpesthez.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS – FERENCVÁROS
Érkezők: Alekszandar Alempijevics (szerb, Kecskeméti TE), Böde Dániel (MVM Paks), Bölcsföldi Viktor (Szigetszentmiklósi TK – lejárt a kölcsönszerződése), Vladan Csukics (szerb, Kecskeméti TE), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Lannert Bence (Szigetszentmiklósi TK –lejárt a kölcsönszerződése), Máté János (Videoton II), Menyhárt Attila (REAC), Mester Tamás (Budaörs –lejárt a kölcsönszerződése), Nehéz Máté (MTK Budapest, utánpótlás), Orosz Márk (Szeged 2011), Simita Gergő (Csorna)
Távozik/távozhat: Liban Abdi (szomáliai-norvég, Olhanense – Portugália), Balog Zoltán (Gyirmót FC), Junior (brazil, AZAL – Azerbajdzsán), Kulcsár Dávid (MVM Paks), Lisztes Krisztián (Szeged 2011), Maróti Béla (Lombard Pápa TFC), Héctor Morales (argentin, Estudiantes – Argentína, lejárt a kölcsönszerződése), Oláh Lóránt (Kaposvári Rákóczi – lejárt a kölcsönszerződése), Rósa Dénes (?), Marko Simic (horvát, ?), Végh Zoltán (visszavonul), Zsivoczky Norbert (?)
Kiszemeltek: Mauro Alonso (román, FC Brasov – Románia), Birtalan Botond (FC Bihor Oradea – Románia, próbajáték), Dumitru Daniel Ene (román, ALRO Slatina – Románia, próbajáték), Králik Csaba (DAC Dunajská Streda, próbajáték), Bozso Markovics (montenegrói, Szutjeszka – Montenegró, próbajáték), Papucsek Barna (Videoton-PFLA), Wilko Risser (namíbiai, szabadon igazolható), Szakály Dénes (Videoton), Hrvoje Tokic (horvát, Hajduk Split – Horvátország), Rutger Worm (holland, Melbourne Heart – Ausztrália, próbajáték)

 

Legfrissebb hírek

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
3 órája

A Ferencváros Finnországba adta kölcsön a fiatal védőt

Labdarúgó NB I
3 órája

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
5 órája

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
19 órája

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
21 órája

Egy év börtönbüntetést kapott Carlo Ancelotti

Spanyol labdarúgás
22 órája

Nego reagált a magyarországi visszatéréséről szóló pletykákra

Légiósok
23 órája

A Debrecen kölcsönvette a Ferencváros kapusát – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:16
Ezek is érdekelhetik