Eger: a televízió nem engedi az időpontváltozást

Vágólapra másolva!
2012.07.19. 09:00
Egyelőre öt nap haladékot, nem pályahasználati licencet kapott az MLSZ-től a labdarúgó NB I-re készülő Egri FC.

A szövetség illetékesei korábban számtalan hiányosságot jegyeztek fel a Szentmarjay-stadionban.

„A villanyvilágítás beszerelésére október tizenötödikéig kértünk haladékot – jelentette ki Kocsis Zoltán ügyvezető. – Védett fák közelében kell felállítani a kandelábereket, vagyis azok földbe helyezése különleges eljárást igényel."

További problémát jelent, hogy az MLSZ által elkészített sorsoláson, illetve műsorsugárzási időpontokon a szövetségen kívül az élvonalbeli bajnokikat közvetítő sporttelevízió, MTVA páros sem kíván változtatni. Márpedig a második fordulóban 19 órakor Eger–Siófok bajnokit rendeznek, a világítás szükséges lenne.

„A televíziók semmilyen változtatásba nem mennek bele. Rengeteg pénzt fizettünk a jogokért, nincs miről beszélnünk" – jelentette ki Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás- támogató és Vagyonkezelő Alap sportfőszerkesztője.

A mérkőzést tehát vagy Debrecenben rendezi az Eger, vagy felcseréli a pályaválasztói jogot. „Részünkről semmi akadálya a cserének" – mondta Horváth Károly, a Siófok szakmai igazgatója.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18

Férfi kézi NB I: nagy bajban az Eger, a klub működése is veszélyben

Kézilabda
2025.04.17. 14:01

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
2025.04.16. 09:16

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
2025.04.16. 09:03

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 10:31

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13
Ezek is érdekelhetik