DVTK: Úgy érzem, mintha holt térben mozognék - Dobos

Vágólapra másolva!
2012.07.04. 18:18
Mint arról korábban beszámoltunk, nem marasztalják a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK vezetői a 33 éves Dobos Attilát, így a középpályás valószínűleg kölcsönbe kerülhet.

„Őszintén szólva, nem ért váratlanul ez a döntés. Mivel egy évig még szerződés köt a DVTK-hoz, az esetleges elválás, vagy kölcsönadás ügyében még le kell ülnünk a vezetőkkel. Felvetették, hogy esetleg menjek Kazincbarcikára kölcsönbe, ez is egy lehetőség, és az is, hogy maradok, és esetleg az NB III-ban játszok egy évig, és persze az is, hogy másik csapatnál folytatom″ – nyilatkozta a korábban a Honvédban is futballozó Dobos a boon.hu oldalának.boon.hu oldalának.

„Most egy picit úgy érzem, mintha holt térben mozognék, egy kicsit bizonytalan a helyzetem, de nem aggódom a saját sorsom miatt. Változatlanul látogatom a DVTK edzéseit, és készen állok arra, hogy új kihívás elé nézzek″ – tette hozzá az elmúlt idényben csupán tíz mérkőzésen pályára lépő labdarúgó.

Legfrissebb hírek

A gól- és emberelőny sem volt elég a győzelemhez a Diósgyőrnek

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:33

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
2025.08.01. 13:52

Az NB I-be szerződhet a magyar válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 22:08

Újabb két, fiatalszabálynak megfelelő játékossal bővítette keretét a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 17:46

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 18:50
Ezek is érdekelhetik