DVTK: Gosztonyi hároméves szerződést kötött - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.07.11. 18:08
null
Gosztonyi András (jobbra) itt még a diósgyőri játékosok ellen küzdött (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Sikerült megegyeznie a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőrnek a szintén élvonalbeli Videotonnal Gosztonyi András átigazolásában. Az utánpótlás-válogatott labdarúgó három évre kötelezte el magát a DVTK-hoz, a kivásárlási árat a két klub titokban kezeli.  

 

„Nagyon szépen köszönöm Leisztinger Tamás tulajdonosunknak, hogy újfent lehetővé tette, hogy az ország egyik legnagyobb tehetsége Diósgyőrbe szerződhessen″ – nyilatkozta Dudás Hunor, a DVTK ügyvezető igazgatója a diósgyőri klub hivatalos oldalának.

A 21 éves, kaposvári születésű szélső első profi klubja az MTK volt, ahonnan 2010 tavaszán a Bari kölcsönvette, de az olasz csapat az idény végén nem élt opciós jogával, és nem vette meg végleg. Magyarországra hazatérve a Videotonnál folytatta pályafutását, a székesfehérváriakkal többek között bajnoki arany- és ezüstérmet szerzett a náluk töltött két éve alatt.

Tagja volt a 2009-es U20-as világbajnokságon bronzérmet szerző magyar csapatnak, a felnőttválogatottban viszont még nem mutatkozott be.

DIÓSGYŐRI VTK
Érkezők: Gosztonyi András (Videoton), Halgas Tibor (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Illés Richárd (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Szabó Péter (Kazincbarcika – lejárt a kölcsönszerződése), Takács Péter (Lombard Pápa – kölcsön után végleg)

Távozik/távozhat: Vicente Arze (bolíviai, ?), Budovinszky Krisztián (?), Dobos Attila (?), Fernando Fernández (spanyol, ?), Halgas Tibor (?), Illés Richárd (?), George Menougong (kameruni, ?), Pál Szabolcs (Siófok – kölcsön után végleg), Ivan Rados (horvát, ?), Szabó Péter (?)

Kiszemeltek: Michal Hanek (szlovák, Kapfenberg – Ausztria), Ji-Paraná (brazil, Győri ETO)

 

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
20 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Krznar: Megpróbáljuk tartani a „magyarszabályt”, amikor lehetőség nyílik rá; Radenkovics a stílussal elégedett

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:54

Gergényi Bence az Újpest idénykezdéséről: tudunk ennél sokkal jobban játszani

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 07:10

Több mint tízezer néző előtt, kétgólos újpesti győzelemmel rajtolt a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 22:00

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Múltidézés modern köntösben – bemutatta új mezeit a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 12:11

Szigorúbb a fiatalszabály a kiemelt akadémiai kluboknál – a DVTK szerint hátrányba kerülnek

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 21:51
Ezek is érdekelhetik