Bp. Honvéd: Rossi szerint megérdemelt győzelmet arattak

Vágólapra másolva!
2012.07.30. 10:29
A labdarúgó NB I 2012–2013-asszezonjának 1. fordulójában a Budapest Honvéd idegenben 1–0-ra legyőzte a Siófokot. A találkozó után a kispestiek vezetőedzője,Marco Rossi értékelte a látottakat klubja hivatalos honlapjának, a honvedfc.hu-nak.
„Nagyon jól kezdtük a meccset, az első húsz percet uraltuk, azonban ezután – talán Vernes Ricsi kihagyott helyzetének köszönhetően – visszaestünk, közelebb engedtük a kapunkhoz a Siófokot. A félidő után aztán megint fordult a kocka. Birtokolni tudtuk a labdát, és számos gólszerzési lehetőséget dolgoztunk ki, ezért megérdemeltnek tartom a győzelmünket” – mondta Rossi. A szakember a csapatban történt változtatások okairól is beszélt: „Tchami sérülés miatt hiányzott, helyette Zivanovic játszott a jobb oldalon. Délczeg az Anzsi-meccs szünetében kért cserét izomproblémák miatt, ezért nem akartam megkockáztatni a kezdőbe állítását. Aztán a félidőben be kellett vetni, hiszen meg akartuk nyerni a meccset. Hidit azért pihentettem, mert kissé fáradtnak éreztem csütörtök után, ezért kezdett Diarra. Az első félidőben 3–5–2-t, a másodikban 4–3–3-at játszottunk, tehát fontos taktikai váltás is történt a szünetben” – hangsúlyozta a vezetőedző.Az Európa-ligától búcsúzó Budapest Honvéd a 2. fordulóban a Diósgyőrt látja vendégül. Rossi már erről a mérkőzésről is beszélt: „Sokat fogunk dolgozni a héten, elemezzük a Diósgyőr játékát. Tchami játékára nincs esély, reméljük, a többieket be tudjuk vetni. Akármi megtörténhet, ha a megbeszéltek szerint játszunk.”
Legfrissebb hírek

A Honvéd meccse is képernyőre kerül az NB II 5. fordulójában az ETO halasztása miatt

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 21:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Felőrölte a Honvéd a mindenre elszánt Szentlőrincet

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:31

Egyéves kitiltással is számolhat, aki az MLSZ elnökét sértegeti

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 16:43

Honvéd: a 20 éves tehetség külföldre igazolt, a 15 éves profi szerződést köt

Labdarúgó NB II
2025.08.05. 10:23

Kispesten újra nagyobbat álmodhatnak – NB II-es felvezetés, 9. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.19. 15:31

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 11:03

Gyász: elhunyt a Honvéd és a ZTE egykori labdarúgója

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 14:17
Ezek is érdekelhetik