Sidibe három évig újra a Debrecené - hivatalos

Vágólapra másolva!
2012.06.03. 16:58
null
Sidibe ismét magára debreceni mezt ölt magára (fotó: NS-archív)
A DVSC-Teva labdarúgócsapata hároméves szerződést kötött Ibrahima Sidibével: a szenegáli támadó négy és fél év után tér vissza a hajdúságiakhoz – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Mint ismert, Ibrahima Sidibe Belgiumba igazolása előtt két és fél évig futballozott Debrecenben. A Loki 2005 nyarán igazolta le a hórihorgas szenegáli játékost.

A közel két méter magas csatár annak idején hamar közönségkedvenc lett, aki teljesítményével, szerénységével és intelligenciájával is kivívta magának a drukkerek elismerését – írja a dvsc.hu.

Első Debrecenben töltött idényében 15 találattal rögtön házi gólkirály lett, a következő szezonban már 17 gólt lőtt. Európában először Ausztriában futballozott, volt a Wattens, a Tirol, Pasching és a Ried labdarúgója. Az osztrákoktól igazolt 2005 nyarán Debrecenbe, innen 2008 januárjában a belga élvonalban szereplő Sint-Truidenhez szerződött, ahol kezdetben sérüléssel bajlódott, így az első fél évben nem sikerült betalálnia. A csapat kiesett az élvonalból, de rögtön vissza is került Sidibe hathatós segítségével, hiszen 21 gólt szerzett.

A következő évben a belga bajnokságban az azóta a Chelsea-be igazolt Romelu Lukaku mögött második lett a góllövőlistán 15 találattal, érdekesség, hogy mögötte a korábban szintén Debrecenben futballozott Dorge Kouemaha végzett, aki akkor a Bruges játékosa volt.

Ibrahima Sidibe a legutóbbi szezonban a Beerschot AC és a Wasterlo csapatában szerepelt, és kilenc találatot szerzett. Belgiumi pályafutása alatt összesen 52 gólt lőtt.

A szenegáli támadó visszatérése már a télen felvetődött: Sidibe akkor úgy fogalmazott, a DVSC erre lehetőséget is adott számára, ám „valaki megakadályozta” a klubváltásban.

SIDIBE EMLÉKEZETES GÓLJAI

A Hajduk Split ellen (2:15-től)

A 2005–2006-os bajnokságban 15-ször volt eredményes

DEBRECENI VSC – JÖTTEK, MENTEK
Érkezők: Balajti Ádám (MTK Budapest – lejár a kölcsönszerződése), Csorba Szabolcs (Nyíregyháza Spartacus – lejár a kölcsönszerződése), Huszák Tamás (Siófok – lejár a kölcsönszerződése), Vinicius Galvao (brazil, Nyíregyháza Spartacus – lejár a kölcsönszerződése), Ibrahima Sidibe (szenegáli, Belgium – Westerlo, szabadon igazolható)

Távozik/távozhat: Adnan Alisic (bosnyák-holland, ?)

Kiszemeltek: Slimane Bouadla (francia-algériai, Chateauroux – Franciaország, próbajáték)
Legfrissebb hírek

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Könyörtelenül kihasználta ellenfele hibáit, az MTK egy négyessel küldte haza a Kisvárdát

Labdarúgó NB I
23 órája

Aleksandar Jovicic: Szép és kevésbé szép emlékeim is vannak az MTK elleni mérkőzésekről

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:03

Zalai szamba – Judi Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 23:39

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Hahn János is tudja, sebzett vad érkezik Felcsútról

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 10:04
Ezek is érdekelhetik