PMFC: Grumics, Bodnár és Lakicsevics szerződtetésére jó esély van

Vágólapra másolva!
2012.06.26. 09:21
Korábban a Nemzeti Sport Online adta hírül, hogy Bodnár László, Szlobodan Lakicsevics és Miroszlav Grumics is szerepel a Pécsi MFC kiszemeltjei között. Értesüléseinket Elbert Gábor, a klub cégvezetője is megerősítette.

„Mindig korrekt kapcsolatban volt a PMFC a Kaposvárral, ezért úgy gondolom, meg fogunk egyezni Grumics átigazolásáról – nyilatkozta Elbert Gábor cégvezető a bama.hu-nak. – Jó lenne, ha már Szlovéniába is velünk jöhetne.” bama.hu-nak. – Jó lenne, ha már Szlovéniába is velünk jöhetne.”

A baranyaiak pénteken utaznak edzőtáborba, ahová több új játékos is a csapattal tarthat, például Bodnár László is, akinek Pécsre érkezéséről múlt héten az NSO számolt be elsőként.

„Jó esély van arra, hogy megállapodjunk vele” – árulta el a korábbi válogatott védővel kapcsolatban Elbert Gábor, aki a tegnap általunk már beharangozott Szlobodan Lakicsevicsről is nyilatkozott.

„Kaptunk róla videoanyagot, ami tetszett Supka Attilának. Nincsenek messze az álláspontok. Részt vesz még az orvosi vizsgálaton, valamint egy fizikai teszten, utána meglátjuk, hogy minden rendben van-e vele" – fogalmazott a sportvezető a montenegrói balhátvéddel kapcsolatban.

Lakicsevics érkezése egyúttal azt is jelentheti, hogy a napok óta a csapattal edző Gaál Miklós nem szerződik Pécsre. A védő elsősorban külföldre vágyik, ráadásul sérüléssel is bajlódik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL

Érkezők: Eszlátyi István (BKV Előre – lejár a kölcsönszerződése), Fodor Ferenc (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Horváth Adrián (Bp. Honvéd), Pákolicz Dávid (Nyíregyháza Spartacus – lejár a kölcsönszerződése), Pintér Attila (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Zsdrál Miroszláv (Kozármisleny – lejár a kölcsönszerződése), Sánta András (Bp. Honvéd), Wittrédi Dávid (Kozármisleny)

Távozik/távozhat: Samuel Ato (ghánai, ?), Eszlátyi István (Eger?), Frőhlich Roland (MTK Budapest – lejár a kölcsönszerződése), Gyánó Szabolcs (?), Pintér Attila (?), Vladimir Markovic (boszniai, ?), Marko Marovics (szerb, ?), Goran Paracki (horvát, ?), Regedei Csaba (Gyirmót), Marko Scsepanovics (szerb, ?), Strublics József (?), Nenad Todorovics (szerb, ?), Zoran Zeljkovic (szlovén, ?)

Kiszemeltek: Bodnár László (szabadon igazolható), Miroszlav Grumics (szerb, Kaposvár), Harsányi Zoltán (szlovákiai, DAC – Szlovákia, szabadon igazolható), Szlobodan Lakicsevics (montenegrói, FK Velez Mostar – Bosznia-Hercegovina, szabadon igazolható), Mohl Dávid (Kecskeméti TE), Gaál Miklós (Volga Nyizsnij Novgorod – Oroszország, szabadon igazolható), Szatmári Lóránd (Reggina – Olaszország, legutóbb Pakson játszott)

 

Legfrissebb hírek

„Pécsi a szívünk” – új klubhimnusza van a PMFC-nek

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 11:44

A Dinamo-kapcsolat: Szása és Vaszil találkozása Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 09:11

Régi-új ismerős ül le a PMFC kispadjára

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 18:38

Belső védő a Kazincbarcika második nyári érkezője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 17:44

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35

NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 16:23

Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 07:42

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.03.29. 09:58
Ezek is érdekelhetik