KTE: Török a jövőt tervezi - listát írt a kiszemeltekről

Vágólapra másolva!
2012.06.08. 14:10
Mint tegnap hírül adtuk, további két évre marad Török László a Kecskeméti TE élvonalbeli labdarúgócsapatának kispadján, mint szakmai igazgató. A vezetőedzői feladat mellett a klub utánpótlásának szakmai munkájáért is felelős Török máris tervezi a jövőt: körvonalazódik a felkészülési program, van egy lista a lehetséges érkezőkről, bár a nevek egyelőre titkosak.

„Rózsa Pál is megvizsgálta a lehetőségeket a jövőbeni szakmai irányítás kialakítása kapcsán, majd végül tárgyalóasztalhoz ültünk. Természetesen nagy örömmel fogadtam, hogy engem kértek fel megint erre a feladatra, és örömmel vettem a kinevezést. A szakmai stáb is marad, Szabó István és Visinka Ede pályaedzőként, Erdei Sándor kapusedzőként″ – nyilatkozta Török László a kecskemetite.hu-nak.

„Tegnap állapodtunk meg, így mától természetesen felpörög a tervezés fázisa is. A program összeállítás alatt van, tervezünk edzőmeccseket is, edzőtábor is szóba került. Jövő hétre az elképzelések szerint körvonalazódik a pontos menete a dolgoknak″ – tette hozzá Török.

„Van egy lista a lehetséges érkezők neveivel, és tárgyalások is zajlanak már, ám addig neveket biztosan nem mondunk, amíg nincs aláírt szerződés. Nem akarunk az esetleges szóbeszédekkel sem foglalkozni, és megzavarni sem szeretnénk senkit. Ami a meglévő keretet illeti, nincs szó újabb távozóról″ – mondta a szakmai igazgató, aki további két évre kötelezte el magát.

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombort a válogatott miatt is fűti a bizonyítási vágy

Labdarúgó NB I
7 órája

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
22 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
2025.05.05. 09:08

Kapushiba is segítette a Nyíregyházát, de a KTE kétszer egyenlítve megmentett egy pontot

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 18:00

Jön a telt házas Ferencváros–Puskás AFC aranyrangadó; már vasárnap eldőlhet a KTE kiesése

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 10:21

Belényesi Csaba: Természetesen látjuk a tabellát, de…

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 09:40

Férfi kosárlabda NB I: 174 pontos meccsen nyert az NKA Pécs Kecskeméten

Kosárlabda
2025.04.30. 20:17

A fellebbviteli bizottság is elutasította a Kecskemét óvását, a Debrecené maradt a három pont

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 11:21
Ezek is érdekelhetik