Kondás: Ha valaki vétett a szabályok ellen, bűnhődött

Vágólapra másolva!
2012.05.14. 15:17
null
A fegyelmezett munka meghozta gyümölcsét Debrecenben (Fotó: Szabó Miklós)
Hatodszor borult a debreceniek lába elé a teljes magyar első osztály. A 2011–2012-es sikerkovács Kondás Elemér. Mit mondjunk, az első teljes szezonjában mindjárt duplázó tréner útját az angyalföldi debütálástól Bernáth Csaba roncsbárjáig túl sok buktató nem szegélyezte. Volt hát mit ünnepelni. Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője a nemzeti Sportnak adott interjúban értékelte a szezont.

 

– Másnaposak?
– Áááá, csak nemrégiben keltem, azért ilyen fáradt a hangom – nevetett egyet Kondás Elemér a már bajnok DVSC-Teva vezetőedzője.

– De ugye nem egy szállodai szobában, tigrissel a fürdőben, egy idegen csecsemővel a küszöbön, kivert foggal és szanaszét tetoválva?
– Nem, és remélem a játékosaim sem másolták a filmbeli eseményeket.

– Nem együtt voltak?
– Együtt kezdtünk, Bernáth Csaba roncsbárjáig már elég jó hangulat kerekedett, aztán idővel a srácok elindultak jobbra-balra, nem lehetett ezt követni.

– Bár már többször elmondta, hogy a siker záloga a rend, a fegyelem és a munka, ezúttal talán eltekinthetett hitvallása első két pontjától. De ha már itt tartunk, könnyű volt a játékosokkal elhitetni, hogy ezen elvek mentén lehetnek eredményesek?
– Abszolút. Nem is nagyon kellett büntetnem. Mert ha valaki vétett a szabályok ellen, bűnhődött. De jó kis társaság a miénk, a gyerekek futballistákká akarnak válni, a munkára senkit sem kellett ösztökélni, és a szabályokat sem volt nehéz betartatni.

– Mégis, mi az, amire különösen háklis?
– A késést például nem szeretem. Ha kilencre hirdetjük meg a találkozót, illik odaérni, pláne, ha mi, a stáb tagjai is képesek vagyunk igazodni. Persze nekünk már csak a példamutatás végett is muszáj. Ha valaki kilenc óra egy perckor érkezett meg, büntettünk. Amúgy meg az alibizésre vagyok még allergiás. Azt nagyon nem szeretem. Inkább rontsunk, de vállaljuk a kockázatos dolgokat is, merjük megcsinálni, amit egyébként tudunk.

– Ez volt az oka, hogy olykor meglepő módon akkor is változtatott az összeállításon, amikor más nem mert volna? Mert előfordult, hogy a győztes csapat góllövője simán kimaradt a következő mérkőzésen.
– Nem feltétlenül az alibiprodukció miatt. Az összeállítást többnyire az alkalmazandó taktika határozta meg, és hát mindig a csapat érdekét tartottam szem előtt. Sikereink kulcsa az elveink mellett abban rejlik, hogy mindvégig csapatként működtünk – mégpedig nagybetűs csapatként.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY KONDÁS ELEMÉR SZERINT MEGISMÉTELHETŐ-E A 2009-ES BL-CSODA, ILLETVE MI LETT SZAKÁLY PÉTER TETOVÁLÁSÁBÓL, KERESSE A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik