A DVTK szurkolói már eddig is megtöltötték a lelátókat, és egy sztár érkeztével az érdeklődés tovább fokozódhat (Fotó: Mirkó István)

A TÖRÖK PÉLDA

A magyar labdarúgás, a hazai bajnokság fejlesztésének, a színvonal minőségi javításának alighanem nincs egyetlen tuti receptje. Az előrelépés sok apró, jól összehangolt lépés eredménye lehet, amihez többek között az is hozzátartozhat, hogy máshol korábban már bizonyító minőségi labdarúgók szerződjenek Magyarországra, olyan játékosok, akikért valóban kimennek a nézők a stadionokba – ez a cél most a DVTK-nál is, ahol legalább egy neves futballista szerződtetését tervezik a téli szünetben.

A hosszú út közben nem árt, ha példát merítünk azoktól az országoktól, amelyeknek sikerült kitörniük a több évtizedes „nihilből". A diósgyőri spanyolokat, Francisco Gallardót és José Luquét hazánkba közvetítő menedzser, Paunoch Péter egy korábbi elemzésünkben elmondta, ilyen minta lehet Törökország.

„Szerintem jó példa lehet a magyar klubvezetők számára a török bajnokság. Az ottani élvonal színvonala az elmúlt húsz évben hatalmasat emelkedett, mert a klubvezetők rájöttek, hogy áldozni kell megfelelő szakemberekre, és olyan külföldi játékosokat kell szerződtetni, akik valóban kicsalogatják a nézőket a stadionokba" – fogalmazott Paunoch. Valóban, Törökországban az 1980-as évek közepén nem sokan gondolták volna, hogy húsz év leforgása alatt a topligákat követő, következő szintre erősödhet a helyi liga. A német Európa-bajnok és kétszeres vb-döntős Harald „Toni" Schumacher 1988-as Fener-szerződése hatalmas szónak számított, de nem ő volt az utolsó nagy klasszis, akit sikerült a Süper Ligbe csábítani. Az 1990-es években Gheorghe Hagi (Galatasaray), a 2000-es évek végén pedig a brazil világbajnok Roberto Carlos (Fenerbahce) szerződtetése számított a legnagyobb durranásnak, de rajtuk kívül is fokozatosan egyre több csillag igazolt török klubhoz.

SZTÁROK, AKIK BEVÁLTAK, ÉS AKIK NEM

Persze mindennek a gyökere az anyagiakban rejlik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, hogy kire lehet pénze egy magyar csapatnak, és ki az, aki biztosan a megfizethetetlen kategóriába tartozik, érdemes azt is megnézni, milyen sztárok neve vetődött eddig fel a hazai klubokkal kapcsolatban, közülük kit sikerült aztán megszerezni, és ők mit mutattak.

Az 1990-es években az AC Milan klasszisa, Daniele Massaro került szóba a Pécsi MSC kapcsán, majd később Oliver Bierhoff (MTK), a 2000-es évek második felében Carsten Jancker (Újpest), legutóbb pedig Hernán Crespo (Videoton), majd Rivaldo (brazil) neve merült fel találgatás, illetve pletyka formájában – csak néhány név a teljesség igénye nélkül. Voltak ugyanakkor olyan nevesebb, az NB I szintjén sztárnak számító játékosok is, akik valóban Magyarországra igazoltak.

1999-ben kétéves megállapodást kötött az MTK-val az akkor 31 éves, kétszeres holland válogatott csatár, Glenn Helder, aki mindössze négy bajnokit követően, már októberben távozott, gólt egyet sem szerzett. 2002-ben a téli felkészülési időszakban hatalmas visszhangot váltott ki a brazil válogatott Túlio újpesti szerződése. A még mindig aktív, a selecaóban 15 meccsen 13-szor eredményes csatár 33 esztendősen került Magyarországra. A belépője jól sikerült, hiszen a Vác elleni felkészülési mérkőzésen egyből négyet vágott, három edzőmeccsen pedig hétig jutott. Az NB I-ben 11 találkozón összesen 863 percet játszott, s öt gólig jutott. A következő nagy hal az 1994-ben vb-ezüstérmes olasz Giuseppe Signori volt, aki 37 és fél évesen mutatkozott be az NB I-ben, neki Sopronban 10 bajnokin 527 percet és három gólt jegyeztek fel a neve mellé. Signori jelenleg az olasz fogadási botrány kapcsán került újra a címlapokra Olaszországban – gyanúsítottként...

Persze vannak olyanok is, akik többé-kevésbé beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, mint például az Evertonból 1994-ben Pécsre szerződő (majd a Honvédban is játszó) lengyel Robert Warzycha, a Haladásban és Debrecenben is futballozó 46-szoros román válogatott Selymes Tibor, a Ferencvárostól tavaly nyáron távozó, 30-szoros cseh válogatott Marek Heinz, de említhetjük a 25-szörös portugál válogatott Marco Caneirát is, aki a nyári érkezése óta meghatározó játékosnak számít a Videotonban.

MENNYIBE KERÜLHET MISTER X?

De vajon kit tudna megszerezni most a Diósgyőr? Mióta Benczés Miklós vezetőedző elmondta, hogy szeretnének egy olyan játékost igazolni, akinek hallatán „mindenki felkapja" a fejét, sőt „mindenkinek tátva marad a szája", azóta az ország futballszerető közvéleménye azt találgatja, ki lehet a titokzatos klasszis.

A Nemzeti Sport Online-nak annyit sikerült megtudnia klubközeli forrásból, hogy több vasat is a tűzben tartanak a diósgyőri vezetők, vagyis több Mr. X van a kalapban. Úgy tudjuk, több olyan játékos iránt is érdeklődik a klub, akinek a megszerzése valóban nagy durranás lenne, és közülük legalább egyet mindenképpen szeretnének az Avas aljára csábítani. Egyikük a legutóbbi világbajnokságot is megjáró huszonéves támadó, akivel addig álltak kapcsolatban a klubvezetők, amíg nem közölte a fizetési igényeit – minimum hatvan-hetvenezer euróba került volna, havonta! Márpedig Diósgyőrben jelenleg négyezer eurót kap a legjobban kereső futballista – erről még ősszel Leisztinger Tamás, a DVTK tulajdonosa nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

Egy biztos, a Diósgyőr most hatalmas ugrásra készül, és nem csak szakmailag. Olyan boltban kutat minőségi portéka után a DVTK vezetősége, ahonnét európai középcsapatok, Olympiakosz és Fenerbahce szintű klubok is szoktak igazolni. Ez még akkor is igaz, ha a labdarúgóért átigazolási díjat nem kell majd fizetni – ezen a színtéren ugyanis már a szabadon igazolható játékosok is nagy összegbe kerülnek. Vagyis azt minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fent említett fizetési plafont a sokszorosára kell emelniük a diósgyőrieknek, ha komolyan gondolják egy nemzetközi szinten jegyzett labdarúgó szerződtetését, aki nem egy negyvenhez közeli, levezetni érkező „nyugdíjas".

De mégis mennyibe kerülhet? Lássunk néhány példát viszonyítási alapként. A Pécsi MFC néhány hete szerződtetett nigériai válogatottja, Salomon Okoronkwo jóval alacsonyabb szintet képvisel, mint amelyiken most a Diósgyőr kutakodik. Ennek ellenére csak a havi albérlete ezer eurót tesz ki – a jakuzzit és medencét is magában foglaló „kéró" annyiba kerül, amennyit sok Munkás-drukker három hónap alatt sem keres meg.

Ám alighanem az ő fizetése is csak aprópénz azokhoz az összegekhez képest, amennyivel az ESPN amerikai tévétársaság által összeállított 2010-es kereseti listán szereplő futballisták gazdagodnak – olyanok is, akik Európában szinte teljesen ismeretlenek.

A San Marinó-i, Olaszországban játszó Aldo Simoncini172 ezer eurót, az angol harmadosztályban szereplő bermudai Reggie Lambe480 ezer eurót keresett egy év alatt, az akkor még Hollandiában légióskodó Costa Rica-i Byran Ruiz pedig több mint egymillió-hétszázezret. Igaz, hogy ezek az összegek nemcsak a kluboktól kapott pénzeket, hanem a reklám- és egyéb bevételeket is tartalmazzák, de valószínűleg azokat levonva is meghaladják a diósgyőri maximumot, pedig nem éppen olyanokról van szó, akiknek a szerződtetése után tátva maradna a szánk.

KIK JÖHETNEK SZÓBA?

Úgy tudjuk, a diósgyőriek ennek ellenére nagyon elszántak, és főleg egy támadó középpályás iránt mutatnak nagy érdeklődést, bár ahogy említettük, több jelölt is van a pakliban.

Konkrét neveket nem tudunk, de eljátszottunk a gondolattal, kik azok, akik esetleg szóba jöhetnek. Kik azok a jó nevű játékosok, akik a talán még éppen megszerezhető kategóriába sorolhatók.

Ilyen lehetett volna például az Arsenalt is megjáró, most 34 éves, korábbi portugál válogatott támadó, Luís Boa Morte, aki a csődbe ment görög Lárisza után keresett csapatot magának, de végül a dél-afrikai Orlando Pirateshez szerződött.

Ő azonban nem felel meg annak a kitételnek, amelyet Benczés Miklós mondott a titokzatos klasszisról egy találgatás kapcsán. „A kiszemelt nem az a kategória, mint a portugál Nuno Gomes. Azt hiszem, ő túlságosan is ismert itt, Európában. Máshol kellene keresni Mister X-et, mert akiről szó van, nem feltétlenül a kontinensen tett szert hírnévre" – fogalmazott a szakember. Szétnéztünk hát azon játékosok között, akik Amerikában, elsősorban Dél-Amerikában futottak be, és még talán a megszerezhető kategóriába tartoznak. Azt ugyanis nem gondolnánk, hogy egy eddig Ázsiában vagy Afrikában nagyot alkotó labdarúgó megszerzése szenzációt kelthetne.

Ezek alapján szóba jöhetne például a 32 éves ecuadori Édison Mendez, aki 2009-ben a második helyen végzett a Dél-Amerika legjobb játékosa választáson. Vagy jöhetett volna a korábbi Libertadores-kupa-gólkirály, a két éve fejlövést kapó, de abból mára felépült paraguayi Salvador Cabanas, aki azonban épp a napokban kötelezte el magát a Club 12 de Octubréhez. Kicsit merészebbet álmodva képbe kerülhetne akár egy másik korábbi Libertadores-kupa-gólkirály, a brazil Fernando Baiano is, más kérdés, hogy ő Katarban játszott legutóbb, ami sok mindent elmond a fizetési igényeiről.

Ha nem zárjuk ki teljesen a már Európában is látott játékosokat, akkor Vicente Arze dél-amerikai, valamint a diósgyőri spanyol különítmény ismeretségét felhasználva jöhetne például a 32 éves, korábbi argentin válogatott Aldo Duscher, aki megfordult az Arzét is foglalkoztató Newell'sben, és játszott Spanyolországban is, igaz, ő nem támadó.

Valószínűleg messze járunk a megfejtéstől, mindenesetre érdekes eljátszani a gondolattal. Akármi is lesz a történet vége, a magyar futballnak jót tenne, ha valóban sikerülne egy nemzetközi szinten elismert, nézőcsalogató sztárt szerződtetni. Már csak azért is, mert ez azt mutatná a Debrecennek, a Győrnek, a Videotonnak és a többi magyar csapatnak, hogy érdemes körülnézni a „jegyzettebb futballisták boltjában" is, mert talán ők is vehetnek valamit, kiváltképp most, válság idején, amikor különösen sok az akciós, de minőségi áru. Néhány minőségi igazolás után pedig talán mi is elindulhatnánk a török úton...