KTE: „Jól jött a tornagyőzelem, összekovácsol bennünket” - Gyagya

Vágólapra másolva!
2012.02.13. 20:27
Mint ismeretes, a Kecskemét labdarúgócsapata a hétvégén nemzetközi tornát nyert Horvátországban – a csapat hivatalos honlapján Gyagya Attila értékelt.

„Viszonylag kiegyensúlyozott meccsen sikerült megszerezünk a győzelmet, de fontos tényezőnek mondanám a szelet is. Az első félidőben inkább a Pulát támogatta, ezért is kezdeményeztek többet, a másodikban aztán ez a javunkra fordult meg. Nagyon kulturáltan futballozott az ellenfél, inkább játszani szerettek volna nem harcolni" – nyilatkozta a vasárnapi döntőben a KTE első gólját szerző Gyagya Attila a kecskemetite.hu-nak.

„Ez a Pomorac és a Koper ellen nem így nézett ki, mindkét csapat túlzottan keményen, sokszor talán már alattomos belépőkkel próbált érvényesülni. A tornagyőzelem jól jött, szerintem ez a csapatmorálnak is jót tesz. Megterhelő ennyi meccset ilyen rövid idő alatt lejátszani, de véleményem szerint ez csak még jobban összekovácsol bennünket" – tette hozzá a védő.

Legfrissebb hírek

Az MTK-ból szerződtetett támadót a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 órája

Kecskemétről érkezett a Szpari második nyári szerzeménye – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
17 órája

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Önbizalom és győzelmek nélkül nem ment Kecskeméten

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 10:11

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06

NB II: Gera Zoltán marad a Kecskemét vezetőedzője, az azonnali visszajutás a cél

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 11:24

Banó-Szabó Bence végre futballozna

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 11:30
Ezek is érdekelhetik