Videoton: André Alvest a második csapatba száműzték

Vágólapra másolva!
2012.01.21. 11:42
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton a második csapatához száműzte a nyáron a ciprusi Omonia Nicosiához távozó brazil gólvágóját, André Alvest – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
A vidi.hu azzal indokolta a döntést, hogy a klub André Alvesnek nyáron több szerződéshosszabbítási ajánlatot is tett, majd miután a brazil mindegyiket elutasította, ősszel több együttestől is megfelelő ajánlatokat kapott, de a támadó azokra is nemet mondott. Miután a Videoton és egy dél-koreai csapat már mindenben megegyezett egymással, és André Alves számára is elfogadható volt az ajánlat, a támadó hazautazott a spanyolországi edzőtáborból, hogy mindhárom fél aláírja a megállapodást, de a brazil csatár végül meggondolta magát, kiszolgáltatott helyzetbe hozva a fehérvári csapatot. A Videoton ennek ellenére tovább dolgozott a mindenki számára kedvező megoldáson, Alves azonban ragaszkodott a ciprusiakhoz, és végül engedélyt kapott az Omonia Nicosiával való tárgyalásra. A ciprusi klub ajánlata ugyanakkor elfogadhatatlannak bizonyult a Videoton számára, amely után az Omoniától tudta meg, hogy Alves korábban már előszerződést kötött, így a nyártól Leandróékat erősíti majd. A fehérváriak megítélése szerint ilyen magatartással egy játékos sem szerepelhet az első csapatban, így a brazil a tavasszal az NB II-es csapatban fog szerepelni – tudatta a vidi.hu.
Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37
Ezek is érdekelhetik