Ferencváros: Hollandiát is megjáró 21 éves csatár a célkeresztben

Vágólapra másolva!
2012.01.09. 08:44
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros szerződtetné a Vasas 21 éves csatárát, a korábban a holland Zwolléban is futballozó Beliczky Gergőt. A hírt az angyalföldi klub ügyvezetője, Kovács Ágnes is megerősítette.

„Gergőt értékes futballistának tartjuk, szeretnénk meghosszabbítani a szerződését – szögezte le a Nemzeti Sport érdeklődésére a Vasas igazgatója, Kovács Ágnes – A nagyon közeli jövőben terveztük leülni a játékossal, a helyzet annyiban bonyolódott, hogy időközben bejelentkezett a Ferencváros. A hét elején így tárgyalunk a Fradi képviselőivel, mert természetesen van az a pénz, amiért lemondunk a támadónkról, ugyanakkor fájó szívvel engednénk el, mert roppant tehetségesnek tartjuk. Szóval az egyeztetések csak ezután következnek, nekünk is meg kell tudnunk, Gergő mit gondol a jövőjéről."

Beliczkynek 2012 nyarán jár le a szerződése a Vasasnál, a csatár ősszel 12 bajnokin játszott, egy gólt szerzett.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MI A VÉLEMÉNYE A LEHETSÉGES KLUBCSERÉRŐL A JÁTÉKOS MENEDZSERÉNEK, BOGNÁR NÁDORNAK, KERESSE A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁT!

Legfrissebb hírek

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
6 perce

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
1 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
22 órája

Már nem veretlen az ETO, a Ferencváros nyerte meg a rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 19:55

Már most aranyrangadó lehet a győriek és a ferencvárosiak meccse

Labdarúgó NB I
2025.09.28. 07:04

Kicsikarta a győzelmet a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.27. 17:30

Öröm után kritika – Bobory Balázs jegyzete

Európa-liga
2025.09.26. 23:19

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik