Videoton: Sándor György szerint társai jó hírét vihetik az NB I-nek

Vágólapra másolva!
2011.12.12. 12:09
Sándor György, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton csapatkapitánya a klub hivatalos honlapjának elmondta, jó közösség alakult ki a nyáron érkezett új labdarúgókkal, és a nemzeti sokszínűség ellenére nincsenek nyelvi nehézségeik.

„Jó közösség alakult ki. Soknemzetiségű, hiszen van itt szerbtől montenegróin, szlovákon át brazilig sok játékos – érdekes, hogy még sincsenek nyelvi nehézségeink. Mindenki befogadó, vevő arra, amit a másik mond, meg akarja érteni, ezért meg is érti. Spanyolul is tanulunk, bár azt nem állítanám, hogy már nem adnának el Spanyolországban…” – mondta Sándor György a vidi.hu-nak adott interjújában, aki hozzátette, a topligákban is megforduló légiósok egyáltalán nem lekezelőek a magyarokkal szemben.

„Egyszer sem éreztettek olyasmit, hogy a kisujjukból kirázzák, ami itt szükséges. Profik, és ennek megfelelő a hozzáállásuk. Szerintem egyébként sem rossz a bajnokság színvonala. Sokan beszélnek róla úgy, hogy közben nem látják a meccseket, vagy egyetlen félidő alapján ítélkeznek. Ezért is jó, hogy jöttek hozzánk játszani olyan fejlett futballkultúrából, mint mondjuk Spanyolország, ezek a csapattársaink elvihetik hírünket, és otthon elmondhatják, nem is annyira rossz a magyar bajnokság. Nem beszélve a szakmai stáb tagjairól, akik szintén tudják, hogy vannak itt jó játékosok.”

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik