Sütő László újra játszana a beismerő vallomás után

Vágólapra másolva!
2011.11.23. 08:46
null
Sütő László (jobbra) reméli, újra pályára léphet (Fotó: szabó Miklós – archív)
A film pereg tovább. A képek nem túl vidámak, egyik futballista a másik után kerül kellemetlen helyzetbe. S akkor finoman fogalmaztunk. A film tudniillik fogadási csalásról szól, a nyomozás során egyre több megdöbbentő adattal és szereplővel szolgáló rémhistória. Az egyik szereplő, aki a rendőrségen már beismerő vallomást tett, most nyilatkozott.

Parkolópályán.

Egy futballista életében ez a kifejezés nem sok jót jelent. Okozhatja súlyos sérülés, hosszabb eltiltás, enyhe depresszió. Vagy okozhatja a gyanú. Egy felgöngyölítés alatt álló, a futballtársadalmat foglalkoztató, egyre idegesítőbb történet. Az írás főszereplőjét az elmúlt napokban S. Lászlóként aposztrofálták. Így beszéltek róla a különböző hírműsorokban, s így írták le a nevét a lapokban. Jóllehet a szurkolók pontosan tudták, hogy Sütő Lászlóról van szó, aki jelenleg a Vasas keretéhez tartozik ugyan, ám fogadási csalási ügybe még siófoki játékosként került.

S. László, vagyis Sütő László most nyilatkozott.

Nem mentegetőzött. Higgadtan, visszafogottan formálta a szavakat, mint aki pontosan tudja, milyen szituációba sodorta az élet – illetve milyen helyzetbe sodorta önmagát.

„Rendkívül megviselt mindaz, ami történt – mondta Sütő László a Nemzeti Sportnak. – Aligha felejtem el azt a napot, amikor rendőrök jöttek értem az edzésre, és hosszú órákat töltöttem bent a kapitányságon. Az ügyről nem beszélhetek, legyen elég annyi, hogy a rendőrök rendkívül korrektek voltak velem. Nehéz feldolgozni mindazt, ami most körülöttem történik, amikor a kihallgatás után kimentem a Vasas-pályára, leültem a vezetőkkel, s abban maradtunk, hogy rendkívüli szabadságra engednek.″

„Nem függesztették fel a játékjogom, akár pályára is léphettem volna a Debrecen elleni meccsen, de ebben a szituációban mindenki jobbnak látta, ha inkább a háttérben maradok. Tévén néztem a találkozót, rossz volt, hogy nem lehettem ott a pályán a többiekkel. De ez van, nekem most ebből a szituációból kell újra felépíteni magam, mert igenis hiszek benne, hogy futballozhatok még. Hogy mikor, azt magam sem tudom. Egyelőre várom a fejleményeket. A Vasasnál nagyon korrekt módon bánnak velem, nem lettem megbélyegzett tagja a keretnek. Ezért is bízom benne, hogy hamarosan újra edzhetek...″

Különös szituáció.

A fogadási botrányba keveredett játékosokat hivatalosan nem tiltották el. Legalábbis egyelőre. Éppen ezért Sütő László is abban reménykedik, hogy engedik edzeni, s továbbra is a csapathoz tartozhat. Ez alighanem illúzió. Napok, tán órák kérdése, hogy az érintett klubokhoz megérkezzen az MLSZ hivatalos állásfoglalása, amelyben felfüggesztik a fogadási csalás gyanújába került labdarúgók játékjogát.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MILYEN BELSŐ VIZSGÁLATOT INDÍTOTT A VASAS, ÉS FARAGÓ ATTILA TULAJDONOS MIRE KÖTELEZTE SÜTŐ LÁSZLÓT, KERESSE A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Minden más foci
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05

NB III: bajnok lett a Mosonmagyaróvár, a Nagykanizsa és a Tiszakécske is

Labdarúgó NB II
2025.05.18. 19:44

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 31. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.13. 08:57
Ezek is érdekelhetik