Diósgyőr: a csoportelsőség és a nézők kiszolgálása is cél a DVSC ellen

User UserUser User
Vágólapra másolva!
2011.11.16. 11:54
Címkék
A bajnokságban remek ősz produkálva listavezető DVSC-Teva a Ligakupa csoportkörének hatodik, utolsó fordulójában a Diósgyőrhöz látogat, amely újoncként szintén markánsan teljesített: a bajnokságban féltávnál a harmadik helyen fordult. A Ligakupa negyeddöntőjébe gyakorlatilag mindkét együttes bejutott már, az E-csoportban szerdai riválisával szemben hárompontos hátrányban lévő diósgyőriek azonban győzelemre és csoportelsőségre törnek.

„Az elsődleges célt, a továbbjutást majdnem biztosan teljesítettük– nyilatkozta Benczés Miklós, a diósgyőriek honlapjának. – Azonban minden mérkőzést úgy kezdünk hazai pályán és idegenben is, hogy győzni szeretnénk, így lesz ez most is. Tisztában vagyunk vele, hogy a csoportelsőségehez nem elég a döntetlen, márpedig nekünk az elsőség megszerzése a célunk. Továbbá a korábbi hazai Ligakupa-mérkőzésekre is sok néző volt kíváncsi, szeretnénk őket is kiszolgálni.” Benczés Miklós, a diósgyőriek honlapjának. – Azonban minden mérkőzést úgy kezdünk hazai pályán és idegenben is, hogy győzni szeretnénk, így lesz ez most is. Tisztában vagyunk vele, hogy a csoportelsőségehez nem elég a döntetlen, márpedig nekünk az elsőség megszerzése a célunk. Továbbá a korábbi hazai Ligakupa-mérkőzésekre is sok néző volt kíváncsi, szeretnénk őket is kiszolgálni.”

Kisebb-nagyobb sérülés miatt Budovinszky Krisztián, José Luque, Lippai Ákos, Farkas Balázs, Francisco Gallardo, George Menougong és Dobos Attila biztosan nem lép pályára a Debrecen ellen. Így helyettük azok játszhatnak, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, illetve bizonyíthatnak a szakvezetésnek, akár a hétvégi, ZTE elleni bajnokira történő keretkijelöléssel kapcsolatban.

Az első fordulóban 2–1-re nyert a Debreceni VSC hazai pályán a Diósgyőr ellen.

Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
7 perce

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
23 perce

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
23 perce

Snoop Dogg a téli olimpiáról is tudósít

Téli sportok
46 perce

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
1 órája

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
1 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
1 órája

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
1 órája
Ezek is érdekelhetik