Újpest: a klubnak nincs adótartozása, a stadionra költik a TAO-pénzt

Vágólapra másolva!
2011.09.19. 15:36
Csehi István, a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest társ-ügyvezetőigazgatója a klub hivatalos honlapjának elmondta, a lila-fehérek pályáztak a társasági adóból leírható támogatások igénybevételére.

„A törvény július elsején lépett hatályba, és két területen – utánpótlás-nevelés, illetve infrastrukturális beruházások és felújítások – tudjuk felhasználni a közvetett állami támogatást. Mivel az újpesti futball utánpótlásképzése az UTE-ban zajlik, azaz egyesületi felügyelet alatt, így az Újpest FC Kft. számára egyetlen lehetőség maradt a támogatások lehívására. Ez pedig a Szusza Ferenc Stadion biztonságtechnikai berendezéseinek, eszközeinek felújítása, fejlesztése” – mondta Csehi István az ujpestfc.hu-nak, aki kijelentette, a lila-fehéreknek nincs adótartozása.

„A pályázatot mi szeptember 14-én adtuk be, és örömmel közölhetem, hogy a pályázat beadásának előfeltételeként teljesítettünk egy nagyon fontos feltételt is: a NAV-tól és a Fővárosi Önkormányzattól is nullás adóigazolást kaptunk, miután az Újpest FC Kft. tulajdonosi köre teljes mértékben rendezte a klub adótartozásait. Ezt mindenképpen szerettem volna kiemelni a klub anyagi helyzetéről szóló negatív pletykák miatt, és azt gondolom, hogy a támogató cégek bizalma is erősödik így a pályázó, nevezetesen az Újpest FC Kft. iránt” – mondta Csehi István.

Legfrissebb hírek

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
6 órája

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
7 órája

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
Tegnap, 7:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03

Gyász: elhunyt Suscsák János korábbi játékvezető

Minden más foci
2025.07.03. 16:30

Labdarúgás: a szomszédban járt az európai utánpótlás krémje

Utánpótlássport
2025.07.03. 09:00
Ezek is érdekelhetik