Ligakupa: Néhány fiatal játékosom nagyon jól játszott - Szpisljak

Vágólapra másolva!
2011.09.08. 09:03
Zoran Szpisljak, az Újpest vezetőedzője a lila-fehérek hivatalos honlapjának elmondta, bár 4–3-ra kikaptak a Kecskeméttől tegnap a labdarúgó Ligakupában, néhány fiatal játékosával nagyon elégedett volt.

„Sajnálom, hogy nem zártunk jobb eredménnyel, de azt el lehet mondani, hogy néhány fiatal játékos nagyon jó teljesítményt nyújtott. Ezzel elégedett voltam, ám azt mindenkinek meg kell tanulni, hogy ezen a szinten már felnőttesen kell futballozni és gondolkodni a pályán” – mondta Zorán Szpisljak az ujpestfc.hu-nak.

„Az első félidőben több helyzetünk volt, nagyobb előnyre is szert tehettünk volna a szünetig, de a Kecskemét a második félidőben öt rutinos játékossal tudott erősíteni, és hiába játszottunk emberelőnyben az utolsó húsz percben, a fiatal játékosok még nem tudták elviselni a nyomást. Ezen dolgozunk, de ez nem megy egyik hétről a másikra. Ma fel tudtuk venni a versenyt a Kecskemét első csapatával, rutinos játékosaival, akik már több száz NB I-es meccset játszottak, mi pedig alig néhányat. Ezúton is köszönöm azoknak a szurkolóknak a támogatást, akik elkísértek bennünket Kecskemétre” – tette hozzá a szakember.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
14 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
17 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
18 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik