Ligakupa: Akár nyerhettünk is volna a Vasas ellen - Kondás

Vágólapra másolva!
2011.09.08. 08:30
Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának elmondta, akár meg is nyerhették volna tegnap a Vasas ellen 3–3-as döntetlennel záruló Ligakupa-mérkőzést.

„Jól kezdtük a mérkőzést, majd derült égből villámcsapásként kaptunk két gólt – mondta Kondás Elemér a dvsc.hu-nak. – Utána szépítettünk, de a második félidőben megint hagytuk elmenni a Vasast. Végül óriási hajrával három háromra hoztuk a meccset, sőt, a végén akár nyerhettünk is volna, de kapufát rúgtunk, és kihagytunk egy százszázalékos helyzetet. A hozzáállással elégedett lehetek, mert hajtottak a srácok, dicséretes, hogy kétgólos hátrányból álltunk fel. Összességében elmondható, hogy ki-ki mérkőzés volt, ment mind a két csapat.

Kondás Elemér hozzátette, Fodor Marcell korai cseréjének az volt az oka, hogy a védő jelezte, rosszul érzi magát, ezért a helyén Csorba Szabolcs folytatta.

Legfrissebb hírek

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
57 perce

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39

NS-jótékonyság: megvannak az Álombajnokság északi régiós döntősei

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 09:10

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40
Ezek is érdekelhetik