Alves: a Samsunspor lépéselőnybe kerülhet a Feyenoorddal szemben

Vágólapra másolva!
2011.08.16. 15:21
null
Alvesnek több lehetősége is van (Fotó: Szabó Miklós)
Forrósodik a levegő André Alves körül: a brazil csatár iránt élénken érdeklődnek Törökországból és Hollandiából is. A Nemzeti Sport információi szerint a Samsunspor holnap megteszi ajánlatát a Videotonnak, míg információink szerint a Feyenoord is szívesen a soraiban tudná a támadót.

 

Könnyen lehet, hogy Lázár Pál után André Alves is a török élvonal újoncához szerződik. Mint beszámoltunk róla, Törökországban a múlt héten látott napvilágot a hír, hogy a Samsunspor szeretné megszerezni a brazil csatárt, és információink szerint a magyar válogatott védőt már átigazoló együttes holnap hivatalos ajánlatot tesz a labdarúgóért.

Az NB I legutóbbi idényének gólkirályát azonban Hollandiából is keresik: a csatár menedzsere, Manfred Müller a Nemzeti Sport Online-nak úgy nyilatkozott, két Eredivisiében szereplő klub is szemet vetett Alvesre. Úgy tudjuk, a két csapat közül az egyik a Feyenoord.

Müller hétfőn azt is elmondta honlapunknak, hogy nem hallott a Samsunspor érdeklődéséről. Ez nem zárja ki, hogy a török klub ajánlatot tegyen a Videotonnak, a két együttes ugyanis már kapcsolatba került egymással Lázár átigazolásakor, és Alvest még egy évig szerződés köti a fehérvári alakulathoz.

A brazil csatárral kapcsolatban májusban felvetődött a spanyol Real Betis neve is, de menedzsere elmondta, nem valószínű, hogy a játékos a Primera División újoncához kerül a nyáron.

Legfrissebb hírek

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Klub-vb: drasztikus jegyárcsökkentés a kevés néző miatt

Klub-vb
2025.07.07. 13:44

A 13:1-es kiütés után Trianon jutott eszébe

Népsport
2025.07.07. 13:19

Méh, kutya, drón, pánik – félbeszakadt futballmeccsek nyomában

Minden más foci
2025.07.06. 07:08

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Igazolt a Kazincbarcika; meglepő helyen köthet ki Kyle Walker; megsértődött a Barcelona – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.04. 23:03
Ezek is érdekelhetik