Újpest: A védekezéssel kevesebb a gond, mint a támadásokkal - Pollák

Vágólapra másolva!
2011.07.28. 18:40
Bár Vermes Krisztián, Takács Zoltán, Kiss Zoltán, Rubus Tamás, Litauszki Róbert sérülése és Fehér Csaba eltiltása miatt számos védő hiányzik az Újpestből, Pollák Zoltán úgy véli, nem a védekezés miatt kezdte gyengén a labdarúgó NB I-et a lila-fehér csapat.

„Nem mentségeket keresek, de úgy gondolom, a sérülések nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy két vereséggel kezdtük az idényt. A legnagyobb erősségünk elvileg az, hogy néhány kivételtől eltekintve együtt maradt a tavalyi játékoskeret, de gyakorlatilag a felkészülés alatt sem tudtunk kétszer egymás után ugyanazzal a kezdőcsapattal felállni, így pont az összeszokottság hiányzik, ami az előnyünk lehetne. Nem vadidegenek vannak a pályán, de nem ismerjük egymás gondolatait úgy, mint az előző szezon végén, pedig az lehetne a siker egyik kulcsa" – mondta Pollák Zoltán az Újpest hivatalos honlapjának.

„A sérüléseket leszámítva abban látom az eddigi gyengébb szereplés okát, hogy kevés helyzetet tudunk csak kialakítani. Bár sok a sérült a védelemben, azt gondolom, a védekezéssel kevesebb a gond, persze azon is van mit javítani. Bízom benne, hogy Siófokon megszerezzük első győzelmünket az idényben, biztos vagyok benne, hogy ez lökést adna a folytatásra. Harcos, kemény meccsre számítok, amelyet akkor nyerhetünk meg, ha ki tudunk alakítani helyzeteket a siófoki kapu előtt. Szeretnénk bizonyítani a Siófok ellen. Csak a győzelem számít szombaton, és csak a győzelem elfogadható" – tette hozzá a védő.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
12 órája

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
15 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
16 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik