Felkészülés: a cserék nem váltak be, vesztett a Honvéd Szlovákiában

Vágólapra másolva!
2011.07.02. 18:03
A Budapest Honvéd 2–1-re kikapott a legutóbbi szlovák labdarúgó-bajnokság hetedik helyezettjétől, a Ruzomberoktól felkészülési mérkőzésen a szlovákiai Besenyőfalun.

A Honvéd hivatalos honlapjának helyszíni beszámolója szerint a kispestiek az első játékrészben jobban teljesítettek ellenfelüknél, a másodikban viszont, a cserék után visszaestek, és egy labdavesztés után megkapták a vereséget jelentő második gólt.

A kispestiek egy-egy szerb és horvát próbajátékost küldtek pályára a csatársorban, egyikük, a szerb Braniszlav Vejnovics az első félidőben helyzetet is kidolgozott, majd az egyenlítést eredményező Ivancsics Gellért-tizenegyesnél is aktív volt – vele is, Dieng Abass-szal is szabálytalankodtak, az utóbbit fújta be a játékvezető.

A Honvéd sorozatban harmadszor játszott szlovákiai ellenféllel, a mérleg ötvenszázalékos: egy-egy győzelem, döntetlen és vereség.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MFK RUZOMBEROK (szlovákiai)–BUDAPEST HONVÉD 2–1 (1–1)
Besenyőfalu, 500 néző
BUDAPEST HONVÉD FC: Kemenes (Sánta, 59.) – Kostolani (Baráth, 75.), Lovric (Debreceni, 46.), Botis, Novák A. – Abass (Tchami, 46.), Akassou (Hidi, 46.), Ivancsics (Czár, 75.), Németh N. (Vernes, 59.) – Vejnovics, Lagator (Danilo, 63.)
Gólszerző: Pekár (26.), Lovas (76.), ill. Ivancsics (39. – 11-esből)
Forrás: honvedfc.hu

 

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53

Holman Dávid távozik a Honvédtól – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.05. 18:24

A Kisvárda magasan kiemelkedett a mezőnyből, a Barcika mindenkit meglepett – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2025.06.03. 20:52

A ZTE újabb egy évre kölcsönvette a fiatal támadót

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 10:27

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45
Ezek is érdekelhetik