Andrezinho, a 600 ezer euró, a klubérdek és a duzzadó erő

Vágólapra másolva!
2011.07.06. 15:03
null
Andrezinho brazilosra vette a figurát (Fotó: Mirkó István)
Andrezinho állítja: megszerette a Ferencvárost, és csak akkor hajlandó távozni, ha a klub is jól jár az eladásával. De a téma a napokban nincs napirenden, a 25 esztendős brazil középpályást kizárólag az Ulisses elleni csütörtöki labdarúgó Európa-liga-visszavágó foglalkoztatja.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a L'Équipe francia sportnapilap értesülése szerint Andrezinho első számú kérője, a francia élvonalbeli Valenciennes hatszázezer eurót (160 millió forintot) sem sajnálna a futballistáért, de hallani a Nancy, a Caen és a Toulouse érdeklődéséről is. A támadó középpályásként és bal oldali szélsőként is bevethető Andrezinhót jövő nyárig köti szerződés a zöld-fehér együtteshez.

ANDREZINHO AZ ULISSESRŐL
„Hiába nyertünk könnyedén Budapesten, az Ulisses az első meccsen is bizonyította, hogy kemény, harcos futballra képes. Az első gólt a lehető legjobbkor rúgtuk, mert megnyugtatta a csapatot, viszont óva intenék mindenkit, nehogy lebecsülje az ellenfelet. Ha ne adj' isten, az elején gólt rúgnának, biztos vagyok benne, hogy határtalan lelkesedéssel céloznák meg a továbbjutást – ezt mindenképpen meg kell akadályozni."

„Magam is hallottam a megkeresésekről, de valamit gyorsan szögezzünk le: a Ferencváros játékosa vagyok, s a tervek szerint jó ideig még az is maradok – mondta a jereváni utazás előtt Andrezinho a Nemzeti Sportnak. – Rengeteget köszönhetek a Ferencvárosnak, nem is olyan régen még kissé lerobbant állapotban érkeztem Budapestre, most pedig erőtől duzzadok. A nemzetközi kupában játszhatok, s lám, nyugati csapatok érdeklődését is felkeltettem."

Az apró termetű játékos a napokban hivatalos Facebook-oldalán jelentette be: továbbra is a Ferencváros labdarúgója marad. Szándékát ekképp indokolta a Nemzeti Sportnak:

„Tartozom annyival a klubnak, hogy ne csak a saját érdekeimet tartsam szem előtt. Itt már nem csupán én számítok. Csak akkor vagyok hajlandó máshová szerződni, ha azzal a Ferencváros is jól jár. Ha konkrét ajánlatot kapok, megkérdezem, hogy az összeg az ő számukra is megfelelő-e. Ha igen, továbbállok, ha nem, továbbra is a csapattal maradok. Nem tagadom, megszerettem a Fradit!"

Ami a franciák által állítólag felkínált összeg „megfelelőségét" illeti, Nyíri Zoltán, az FTC elnöki tanácsadója a Nemzeti Sportnak elmondta: egyáltalán nem biztos, hogy hatszázezer euróért (160 millió forintért) megválnának a futballistától.

„Van az a pénz, amelyre minden bizonnyal gondolkodás nélkül rávágnánk az igent, ez az ajánlat nem az – mondta Nyíri. – A klub vezetőivel az elmúlt hónapokban rengeteget dolgoztunk azért, hogy ütőképes csapat álljon össze az Üllői úton, nem célunk, hogy most kiárusítsuk a labdarúgókat. Arról nem is beszélve, ha mondjuk Andrezinho játszik még két-három remek mérkőzést az európai porondon, akár dupla pénzt is ajánlhatnak érte."

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
8 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
12 órája

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
14 órája

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik