NB I: Sitku Illés iránt nem csak a Siófok érdeklődik

Vágólapra másolva!
2011.06.22. 13:14
Sitku Illésnek még néhány napig van csapata, aztán szabadon igazolható labdarúgó lesz. Hivatalosan a Videoton játékosa, június 30-ig érvényes szerződése van a bajnokkal, de a támadónak nem kell készülnie a Bajnokok Ligája selejtezőjére, hiszen nem szerepel a székesfehérvári keretben, így az olaszországi edzőtáborba sem utazott el.

Az előző bajnokságot az Újpestben töltötte, amelynél kevés lehetőséget kapott, így biztosra vehető, hogy oda sem tér vissza.

„A hónap végéig még a Videotoné a játékjogom, aztán nem lesz csapatom – mondta Sitku Illés a Nemzeti Sportnak. – Úgy tudom, Paulo Sousa nem számol velem, így szóba sem került, hogy hosszabbítsak. Beszéltek velem, de nem marasztaltak. Az előző évadom nem volt valami szerencsés, keveset játszottam az újpesti kölcsönadásom alatt, de vannak még bennem tartalékok."

A 33 esztendős csatár az előző bajnokságban mindössze tíz alkalommal lépett pályára, és csak egyszer volt kezdő, gólt nem szerzett. Talán éppen ezért nagy a bizonyítási vágy benne, s akad is néhány NB I-es ajánlata.

„Tárgyalok néhány csapattal – mondta a labdarúgó. – Az egyik a Siófok, de akad más klub is, amelynek vezetői érdeklődtek felőlem. Segíteni akarom majdani együttesemet, hiszem, még néhány jó év áll előttem."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38
Ezek is érdekelhetik