MTK: Garami József elfogadta az újabb megbízást, már edzést is tartott

Vágólapra másolva!
2011.06.20. 18:17
Garami József, az MTK szakmai igazgatója elfogadta a klub megbízását, így továbbra is ő irányítja a labdarúgó NB I-ből kiesett csapatot, amellyel ma kezdte meg a felkészülést a következő idényre – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

„Örültem a vezetők felkérésének, és volt lehetőségem végiggondolni, hogy elfogadom-e az ajánlatot – mondta Garami József az MTK honlapjának. – Végül az elmúlt évek közös sikerei sarkalltak arra, hogy igent mondjak. Nagyon fontos szempont volt a döntésem meghozatalakor, hogy terveink szerint a játékoskeret jelentős része együtt marad, tehát alkalmas lesz a cél elérésére. Természetesen nem általános jelenség, hogy egy kieső csapat edzője a kispadon marad, de a klubvezetés úgy értékelte, hogy az élvonalbeli búcsúnak több összetevője volt, a már említett közös sikerek okán pedig bizalmat kaptam a feladat megoldására."

„Ez a mostani természetesen más idénykezdet, mint általában, de az edzésmunkát tekintve hasonló a korábbi évekhez. Az első, ráhangoló héten napi egy edzés lesz, majd a következő héttől emeljük az adagot" – tette hozzá Garami.

Az első edzésen Pölöskey Péter nem vett részt, mert mandulaműtét után lábadozik, míg Dragan Vukmir kedden csatlakozik a kerethez.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: szombaton kezdődik az U10-es Bardolino Champions Cup

Utánpótlássport
14 órája

Moldovában futballoztak kollégáink

Minden más foci
2025.05.06. 21:42

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 30. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.06. 10:55

Futballindiánok – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.05.02. 23:07

Marco Rossi elmondta, kinek szurkol a Puskás-Suzuki-kupán

Minden más foci
2025.05.02. 12:19

Labdarúgás: az ifi BL-ben sem tartoznak az elithez a magyar csapatok

Utánpótlássport
2025.04.30. 09:15

Football Forum Hungary: „Már csak a válogatott futballban győzheti le Dávid Góliátot”

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 16:04

Football Forum Hungary: A számok azt mutatják, változtatni kell a magyar utánpótláson – Csepregi György

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 13:17
Ezek is érdekelhetik