FTC: Meccsek kellenek, hogy kiderüljön, milyen az új csapat - Lisztes

Vágólapra másolva!
2011.06.27. 14:38
Az örmény Ulisses elleni Európa-liga-selejtező első mérkőzésére készül a Ferencváros. A csütörtöki összecsapás előtt a zöld-fehérek két új igazolása, Lisztes Krisztián és Oláh Lóránt nyilatkozott a Digi Sport Reggeli Start című műsorának.

„Ez volt az utolsó lehetőségem, hogy visszakerüljek a Ferencvároshoz, és ott fejezzem be a pályafutásomat, ahol elkezdtem. A Fradi vezetői megkerestek, a Vasasnál pedig megértették, hogy érzelmileg kötődöm a zöld-fehérekhez, és nem gördítettek akadályt a távozásom elé” – mesélt Lisztes arról, miként is került vissza nevelőklubjához.

Lisztes óvatosan fogalmazott még az alakuló csapatról, véleménye szerint majd csak néhány hónap múlva lehet megállapítani, milyen is az együttes. „Úgy gondolom, még korai arról beszélni, milyen lesz az új Ferencváros, ez majd a mérkőzéseken fog kiderülni. Reméljük, hogy jobbak leszünk, mint korábban” – mondta a középpályás, aki szerint az El-csoportkörbe jutást nem lehet alapvető követelményként támasztani a Fradival szemben.

„Mindenki elvárja a továbbjutást, de nem ismerjük ellenfelünket. Száz százalékon kell teljesítenünk, hogy továbblépjünk. A csoportkörbe akkor is bravúr lenne bejutni, ha jó formába lendülünk és szerencsénk is van” – jelentette ki Lisztes.

Oláh Lóránt szerint nem csak a vezetőedző miatt távozott a Kaposvártól a fővárosiakhoz. „Körülbelül hat éve keresett meg először a Ferencváros. Természetesen Prukner László személye is sokat nyomott a latba a döntéskor, de a klub múltja, tradíciója és szurkolótábora is emellett szólt, valamint természetesen az El-indulás lehetősége is” – mondta Oláh.

Legfrissebb hírek

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2 órája

A Fradi be fogja tartani a magyar felnőtt- és a magyar fiatalperceket

Labdarúgó NB I
3 órája

Moszkvában köthet ki a Ferencvárostól távozó Ramírez – sajtóhír

Minden más foci
16 órája

Hegedűs Gábor: Tehetséget a sors ad, mi értéket nevelünk

Utánpótlássport
20 órája

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
22 órája

Kerkez a fejjel történt szereléséről: Ez vagyok én, mindig száz százalékot adok...

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:40

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Osztrák hokiliga: november 14-én találkozik először a két magyar csapat

Jégkorong
2025.07.24. 16:26
Ezek is érdekelhetik