Bp. Honvéd: az új-zélandi csatár és a szlovákiai középpályás is távozott

Vágólapra másolva!
2011.06.12. 10:07
Supka Attila, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd vezetőedzője a Nemzeti Sportnak elmondta, újabb két játékos távozik a kispesti klubtól: a télen szerződtetett új-zélandi csatártól, Kris Brighttól és a szlovákiai középpályástól, Fieber Pétertől is elbúcsúztak a piros-feketék.

„Egyikük sem tudott maradandót alkotni. Nem volt más választási lehetőségünk, közös megegyezéssel szerződést bontottunk velük" – mondta Supka Attila, aki szerint nem lesz több távozó.

„A tervek szerint nem lesz több búcsúzó – fogalmazott Supka Attila. – Igazolni viszont mindenképp szeretnénk, egy-egy jobb oldali, illetve középső védőt, valamint csatárt is szerződtetnénk. Olyan magyar futballistákkal állunk kapcsolatban, akik már bizonyítottak az NB I-ben, s szabadon igazolhatók."

Eddig Bajner Bálint, Sós Márkó, a kameruni Sadjo Haman, a brazil Guilherme Moreira, a francia Karim Ruani és a spanyol Segovia Rufino intett búcsút a XIX. kerületnek Bright és Fieber mellett.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik