Kecskemét: ha holnapután lenne El-meccs, akkor sem aggódnának

Vágólapra másolva!
2011.05.05. 09:29
A kedden döntőbe jutó KTE-Ereco története legnagyobb tettét hajtaná végre, ha elhódítaná a Magyar Kupát – ráadásul az, hogy a bajnokságot fölényesen vezető Videoton a másik finalista, minden bizonnyal Európa-liga-indulást ér a kecskeméti labdarúgóknak, akármi is lesz a döntő végeredménye. A keretben lehetnek még változások, Tomiszlav Szivics vezetőedző és Rózsa Pál tulajdonos hamarosan megbeszéli az erősítési terveket.

„Ha holnapután kellene kilépnünk a nemzetközi színtérre, akkor sem aggódnék, hazai viszonylatban ma is az egyik legjobb keretünk van – mondta Rózsa Pál a Nemzeti Sportnak. – A nyáron rengeteg edzőmérkőzést játszottunk külföldi együttesekkel, akkor sem okoztunk csalódást. Tomiszlav Sziviccsel a következő napokban megbeszéljük az erősítési terveket, melyik poszton szorul még erősítésre a keret. De tudni kell, mindennek ára van, igazából akkor érné meg több játékossal is felturbózni a keretet, ha nem csak egy kört mennénk az Európa-ligában.”

A klub vezetői mindenesetre már beadták a nemzetközi licenchez szükséges papírokat, s noha a „tényfeltárás” csupán ezekben a napokban folyik, a selejtező mérkőzéseket minden bizonnyal hazai pályán játszhatná a KTE.

A kecskemétiek tulajdonosa leszögezte: egyáltalán nem elégednek meg a Magyar Kupa-döntővel, ha már bejutottak, győzni szeretnének.

„Eszünkbe sem jut, hogy a Videoton bajnoki címe esetén automatikus résztvevői vagyunk az Európa-ligának – folytatta Rózsa Pál. – Az idén ünnepli századik születésnapját a klub, elképzelni sem tudok szebb ajándékot a kupagyőzelemért járó trófeánál.”

Legfrissebb hírek

Válogatott meghívót kapott a Kecskemét remek formában lévő támadója

Labdarúgó NB I
2 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Bognár György a játékvezetésről: 20 ítéletből 19 rossz volt

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 20:58

Nagy küzdelemben játszott döntetlent Kecskeméten a Paks

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:27

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01
Ezek is érdekelhetik